A labdarúgás alfája és ómegája

Sokaknak kissé meglepő lehet, hogy lapunk, valamint a szon.hu legpopulárisabb és legolvasottabb cikkei között szerepelnek a vármegyei labdarúgás hírei. Mi lehet vajon annak az oka, hogy az emberek sokkal inkább kötődnek egy kisközség csapatához, mint például a Szparihoz vagy a Kisvárdához? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kerecsen Józseffel, a vármegyei másodosztályban szereplő Szakoly SE labdarúgójával.

Égett benne a bizonyítási vágy

– Huszonhárom évvel ezelőtt, 2001-ben óvodásként kezdődött a labdarúgó pályafutásom – kezdte a beszélgetést a sportoló. – Egy nap ugyanis jött egy edző bácsi, aki elkezdett minket focizni tanítani. Kivitt minket a nagyjából 300 méterre levő pályára, ahonnan aztán már nem volt menekvés. Azért egy-két évnek még el kellett ahhoz telnie, hogy ténylegesen is eldöntsem, hogy igen, én labdarúgó szeretnék lenni. Az általános iskola első osztályában már jártunk különböző tornákra, de az igazi áttörés az másodikban jött. Sokáig ugyanis kissé félénk voltam, elbújtam a mezőnyben, nem akartam, hogy hozzám kerüljön a labda, nem akartam ugyanis hibázni, mondjuk úgy, hogy  csak sodródtam az árral. Aztán történt, hogy az edzőnk nem tudott eljönni velünk egy tornára, helyette pedig édesapám ugrott be, ő vitt el minket, bennem pedig égett a bizonyítási vágy. Emlékszem, hogy csapatszinten nem szerepeltünk jól, de lőttem egy gólt, ami áttörte azt a bizonyos gátat és ez a lelkesedés azóta is tart.

Hogy emberközelibb-e a vármegyei futball az egy nagyon jó kérdés, hiszen a Nyíregyháza Spartacus FC NB II-es bajnoki címe, majd pedig a stadion átadása azért a csapat mellé állította a rajongókat. Szakolyban, vagy éppen Gergelyiugornyán focizni azonban mégis más.

– Emberközelibb a vármegyei bajnokság – folytatta Kerecsen József. – Én magam is több helyen megfordultam az elmúlt években, és sok helyre vissza is járok megnézni egy-egy mérkőzést, ilyenkor pedig mindig hatalmas szeretettel fogadnak. Úgy fogalmaznék, hogy ez az „őszinte foci”, amit közelebb éreznek magukhoz az emberek. Lokálisan sokkal jobban kötődnek ezekhez a csapatokhoz. Szakolyban négy évig nem volt egyesület,  de 2021-ben alakult egy új, melynek kapcsán én magam is azt hittem, hogy az emberek már eltávolodtak a labdarúgástól, de ez nem így történt, a helyiek nagyon várták, hogy újra meccsekre járhassanak. Újra megtelt a lelátó, és azóta is nagyon jó hangulatú mérkőzéseket játszunk.

Erős a lokálpatriotizmus

Egyértelmű, hogy a helyi futballszerető kisboltos jobban tud azonosulni ezzel a játékkal, mint azzal, amit a magasabb osztályokban lát, hiszen ismeri a játékosokat, akik közül adott esetben sokan éppen az ő boltjában vásárolnak. 

– A helyi szurkolókban nagyon erős a lokálpatriotizmus, nagyon szeretik a labdarúgókat, pláne ha azok a településhez köthetők – értett egyet a felvetéssel a sportoló. – Vegyük alapul azt is, hogy egy-egy játékos akár hét-nyolc embert is megmozgathat a családjából, így pedig hamar kialakul egy remek szurkolói mag. És igen, miközben mi a helyi kisboltban vásárolunk, addig a Szpari focistáit, elszeparálva busszal viszik el a stadionhoz.  

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor, amikor a kistelepülésekről a városokba vándorol a népesség, mennyire lehet probléma a fiatalok megtartása, valamint a csapatba való beintegrálása. 

– Ez nagyon nagy probléma, és nem csak az említett ok miatt, hanem azért is, mivel az akadémia rendszer elszipkázza a tehetségeket, és éppen emiatt egyre kevesebb a gyerek – vázolta a helyzetet József. – Ha csak az én példámat veszem alapul, akkor az én korosztályom egy remek emberállomány volt. Viszont az is igaz, hogy az még egy másik időszakra épült, amikor nagyrészt kint fociztunk még akkor is, amikor nem volt muszáj: a grund tele volt gyerekekkel. Ma, amikor edzés van maximum három-négy srácot lehet látni. Sajnos a felnőtteknél is ez a tendencia. A Szakollyal az előző idényben megnyertük a megyei II. osztály Pannónia csoportját, de a feljutást már nem tudtuk vállalni, mivel nem volt biztosítva az utánpótlás. Mindenhol vannak tehetségek, de az akadémiák ma már olyan „scouting” rendszerrel rendelkeznek, hogy a lehető legkorábban lecsapnak ezekre a játékosokra, ami odáig vezet, hogy egy olyan településnek, mint például Szakoly, nem marad játékosa. Persze érdemes azt is megemlíteni, hogy ma már a gyerekek körében teljesen mások a prioritások. A digitalizáció az nagyon megfogja a mai fiatalokat, ami mellett már nagyon nehéz a sport felé orientálni őket.

Figyelni kell a takaró méretére

– Ez pedig felvet egy másik problémát is, mégpedig, hogy a vármegyei csapatok ne nyújtózkodjanak tovább, mint ameddig a takarójuk ér – zárta gondolatait a Szakoly kiválósága. – Számos példát láttunk arra, hogy kitűztek valami magasztos célt, aztán idővel beletört a bicskájuk. Szakolyban például a helyi emberekre alapozva és nem elrugaszkodó terveket kitűzve sikerült egy jó közösséget építeni, amelyből csapat lett.