Küzdelmes sorsokat is felidéztek

Hatvanadik érettségi találkozónkat tartottuk nemrégiben mi, a nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum gépész tagozatának egykori diákjai. 1964-ben 34-en érettségiztünk, a még élő 17 öregdiák közül 14-en vettünk részt a rendezvényen. Jelen volt még Fehér Józsefné és Tóth Gyuláné, akik elhunyt férjeiket képviselték, továbbá Anka Péter, felejthetetlen osztályfőnökünk, dr. Anka István fia is. Vendégeinkkel együtt 33-an ültük körül az asztalokat. 

Hozott anyagból

A példásan összetartó osztályunk 2004 óta – egy covidos esztendő kivételével – évente megszervezi az érettségi találkozót. A mostani jubileumi összejövetelünket kulturális programmal és rendhagyó osztályfőnöki órával tettük emlékezetessé. A finom, tartalmas ebéd után gyertyát gyújtottunk, és megemlékeztünk elhunyt tanárainkról, osztálytársainkról. Az ezt követő kulturális produkciók „hozott anyagból” álltak össze. A műsorszámok előadói csak a jelenlévő osztálytársak közvetlen családtagjai, rokonai lehettek. Az első előadó Orbán Tiborné volt Budapestről. Irénke megható szavakkal méltatta közösségünk elmúlt hat évtizedét, versmondásával (Tóth Mihály: Itthon vagyok; Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz) nagy sikert aratott. A következő emlékezetes perceket Bodnár László családjának köszönhettük. Editke, a feleség, bevezetőként felhasználta Tóth Mihály: „Petőfi” című írását, majd előadta Petőfi Sándor: „Szeptember végén” című versét. A költeményt, az előadó beleegyezésével, együtt szavaltuk mindnyájan, megsokszorozva az élmény erejét. Következtek az unokák, elsőként Bodnár Lacika gitárjátéka, aki a refrén lejátszása közben velünk együtt élhette meg a közös éneklés örömét: „Nem csak a húszéveseké a világ!”. A koronát a család produkcióira Bodnár Boglárka tette fel, aki József Attila művei közül választott: a „Thomas Mann üdvözlése” című verset osztotta meg velünk igazán emlékezetes előadásban. A „hozott anyag” utolsó darabjával Karácsony Vince unokája, Bence lepett meg bennünket. Xilofonon adott elő egy J. S. Bach (Bodineria) és egy Dave Brubeck (Take five) zeneművet. Emlékezetes marad a négyütős, virtuóz, varázslatos előadása. 

Üzenet a jövőnek

A kulturális műsor végén most is, mint korábban mindig, elénekeltük az osztályfőnökünktől – anno – megtanult gépészindulót. A rendhagyó osztályfőnöki órát a közösség felkérésére dr. Korényi Zoltán diáktársunk tartotta. Hetesi jelentést követően először be kellett számolnunk az osztályunk életét bemutató, „A gépész gyerek sose kesereg” című, 55. érettségi találkozóra kiadott könyvünkben szereplő ismeretanyagból. Az érdemjegyeket az osztályfőnökünk által sikerre vitt „plusz-mínusz” módszer alkalmazásával érdemeltük ki. Az óra második felében mindenki elmondhatta, mi változott életében az elmúlt egy-két évben. Üzenetet is lehetett küldeni az unokáknak, a jövő generációjának. Szót kaptak a jelenlévő feleségek, közvetlen hozzátartozók is, akik az életükről vallottak őszintén, nem ritkán nehéz, küzdelmes sorsokat felidézve. A találkozón elhangzott egyik legszebb mondat Lőrincz József osztálytársunktól származik: „Köszönöm a sorsnak, hogy ennek az osztálynak a tagja lehettem!” Sajnos, a kötetlen beszélgetésre már nem jutott idő, mert szembesültünk Orbán Tiborné, Irénke nem sokkal korábban elhangzott figyelmeztetésével: „Az idő tolvaj”. 
Tóth Mihály