Labdarúgás, női foci, Nyíregyháza Spartacus FC

2024.10.01. 10:48

Fordulatos presztízscsatát vívtak a lányok

A Szpari női csapata megszorongatta a feljutásról álmodó Újpestet.

Nagyot küzdöttek a nyíregyházi lányok.

Fotó: Mán László

Két eleddig még veretlen, százszázalékos mérleggel bíró csapat találkozott a női NB II Keleti-csoportjának hétvégi rangadóján. A Nyíregyháza Spartacus FC ugyanis azt az Újpestet fogadta, amely az első három meccsén még csak gólt sem kapott. A Szpari mérlege is magáért beszélt, hiszen a bajnokság első játékköreiben a Kecskemét, a Hatvan és a Gödöllő is fejet hajtott Jeddi Béla tanítványai előtt.

Felállt a padlóról a Szpari

Az időjárás nem volt túlságosan kegyes a felekhez, hiszen zuhogó esőben kezdődött az összecsapás. Az első negyedórában a vendég gárda tűnt határozottabbnak, Kardosi büntetőből szerzett vezetést, majd az előző idényt még Nyíregyházán töltő Bakó Alina is betalált. 

Ezt követően viszont új erőre kapott a Szpari, Kocsis Kira és Szerb Katalin góljaival még  a nagyszünet előtt kiegyenlítettek a lányok.

A fordulást követően sem lassított a szabolcsi egylet, Szalanics Dóra is bevette Szávuj Margaréta hálóját, így megfordította a mérkőzést a házigazda. A három pontot azonban nem sikerült itthon tartani, sőt sajnos még az egyet sem, mivel az utolsó negyedórára elfáradt a gárda, amit Nagy és Kókai használt ki, így lila-fehér sikerrel ért véget a kilencven perc.

Megszorongatták az Újpestet

– Eléggé zord időjárás fogadott minket, ám ez inkább csak a bemelegítésnél zavarta a lányokat – értékelte a találkozót megkeresésünkre Jeddi Béla vezetőedző. – A rangadó jelző igencsak ráillett erre a találkozóra, igazi presztízscsatát vívtunk, hiszen kétgólos hátrányból felállva fordítottuk meg a mérkőzést, ám sajnos az utolsó tizenöt percre elfogytunk. Annak ellenére, hogy elkerülhető gólokat kaptunk összességében nem lehetünk elégedetlenek, hiszen megszorongattuk a komoly terveket dédelgető Újpestet. Azt hiszem, hogy a látottak alapján egy pontot azért megérdemeltünk volt.  

Túl sok pihenésre nincs azonban ideje a lányoknak, mivel október 6-án már a Magyar Kupában lesz érdekelt a csapat. A legjobb nyolcba kerülésért az NB II Nyugati-csoportjának egyik élcsapatán, a Dunaújvároson keresztül vezet az út.  

– Néhány infót azért már sikerült beszereznünk erről a csapatról, amely masszív futballt játszik, jó néhány egykori NB I-es játékossal a keretében – tért ki a tréner a kupameccsre. – Hasonló mentalitással kell pályára lépnünk, mint az Újpest ellen. Úgy vélem, hogy egy fifti-fifti meccs vár ránk Dunaújvárosban.

Labdarúgás: női NB II., Keleti-csoport, 5. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC 3–4 (2–2)
Nyíregyháza, Örökösföld Sporttelep, v.: Dr. Bendik (Szilágyi, Marinka).
Nyíregyháza: Verdes – Csábi (Pekk L., 46.), Bodnár, Kocsis (Rácz, 83.), Szerb, Hrinkó, Novák (Linzenbold, 64.), Zsigó, Szalanics, Kovács, Kása. Vezetőedző: Jeddi Béla.
Újpest: Szávuj – Katona, Kókai, Hlavacska (Dencz, 46.), Bakó (Soós, 72.), Oláh, Koch, Kardosi, Kreisz (Buchmüller, 46.), Nagy, Kerekes. Vezetőedző: Oroszi Sándor.
Gól: Kocsis (38.), Szerb (44.), Szalanics (59.), illetve Kardosi (16. - 11-esből), Bakó (34.), Nagy (79.), Kókai (88.).  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában