Till Aran: Fényképészből lett szobrászművész

Till Aran szobrászművészre emlékeztek a napokban születésének 115. évfordulója alkalmából Tiszadadán a képzőművész emlékházánál. A szobrász munkásságát Kovács Géza művelődés-szervező idézte fel, aki a beszédét a Kelet-Magyarország e gyik 1991-es cikkével kezdte. Marik Sándor újságíró akkor a következőket írta: ,, Senki nem mondaná – mert nem fogja a kor – ha ő el nem árulná, hogy már 82 esztendős. Nagy munkabírással dolgozik, életvidám, jó a kedélye, és a humora egy pillanat alatt régi ismerőssé varázsolja. Ha meg nem sértődik, ilyennek találtam Till Arant első látásra – valóban, nem Aranka ő, hanem Arán, vagy ahogyan Tiszadadán ismerik, Arán ,,úr”. Egyszemélyes intézmény. Eredeti foglalkozását tekintve fényképész, de életéből jó részt a szobrászatnak szentelt. Amint mondja, „mezítlábas" szobrász, hisz nincs papírja képzőművészeti stúdiumokról, viszont az első kiállítása Rómában volt. Most Tiszadadán dolgozik a római katolikus templomban az oltárképen, aranymetállal szegélyez, és a családi hagyatékból származó 22 karátos arannyal fedi a hangsúlyos részeket.”

Till Aran: vallásos témájú közgyűjtemény

Az idézet felolvasása után így folytatta többek között Kovács Géza:

– A 115 éve született Aranka nénire emlékezünk, s még örömtelibb az emlékezés, ha arra gondolunk, hogy szinte napra pontosan 34 évvel ezelőtt, 1990-ben nyílt meg Till Aran alkotásaiból a község első, nyilvános, ma is meglévő és közkedvelt, látogatott, vallásos témájú közgyűjteménye, a Till Aran Tárház. Hogy ide kerülhetett Aranka néni életműve, abban elvitathatatlan érdemei vannak a község első képviselő-testületének, polgármesterének, a néhai Horváth János atyának, valamint még számos ügyes kezű dadai mesterembernek.

– János atya 1981-ben vette át Tiszadadát és környékét, s nem csak átvette, de gyarapítani is tudta. Kisfástanyán nem vett át semmit, de hagyott egy templomot. Tiszalökön is templomot épített, hogy begyógyítsa a háborús sebeket. Rejetanyán kápolna készült, Tiszadadán pedig megnyílt a Till Aran Emlékház szoborgyűjteménye.

– A már korábban említett újságcikk így folytatódik: ,,Megszerette a dadaiakat, akik meghívták, s magát a falut is, s mert Hódmezővásárhely, ahol él, úgy érezte, kevésbé becsüli meg, így odaadta Dadának az életművét: a mint egy ötven éven át készített kétszáz darab, egyházi témájú szobrát, s elkészítette az újabb művét is, a Tisza-öbölben: a 44-es tiszai átkelés áldozatainak és az évszázadok során a Tiszába veszett áldozatok emlékművét, mi több, a község katolikus templomának kertjébe IV. Béla és Szent Margit szobrok kerültek, emlékezve az első honalapítóra.

– Hálám jeléül és ajándékba adom Dadának – mondta Till Aran – amiért királyivá varázsolták az istállót, ahol a szobraim élhetnek.

A megemlékezés szónoka felidézte a művész életét és munkásságát is. Till Aran 1909. október 13-án a négygyermekes Till Viktor fényképész legifjabb gyermekeként született Hódmezővásárhelyen. 1924-ben fejezte be a szegedi római katolikus polgári leányiskola negyedik osztályát, majd 1924 és 1926 között elvégzett két évet a szegedi római katolikus tanítóképzőben. 1927 szeptemberétől két évig a hódmezővásárhelyi tanonciskola tanulója volt. Édesapjánál sajátította el a fényképész szakma alapjait, 1929. szeptember 4-én sikeresen levizsgázott, így fényképész segéd lett. 1929. szeptember 15-től egy rövid megszakítástól eltekintve 1932. február 1-jéig édesapja, Till Viktor műtermében dolgozott segédként. 1933 novemberében – miután apja elhagyta őket, megnyitotta saját műtermét.

Az 1930-as évek közepétől számos vásárhelyi és vidéki művészről készített portréfotókat, amelyeket képeslap formátumban forgalmazott is. 1937 márciusában 100 felvételét bemutató kiállítása volt. Élete teljében kezdett el szobrászattal foglalkozni. 1955-ben a helyi művelődési ház szakkörében sajátította el a gipszöntés technológiáját. Első kísérlete nagybeteg Mari testvére megmintázása volt. Autodidaktaként kezdte, s fokozatosan jutott el egy különös „naivitásig”. Előképei nincsenek, kritikusai szerint Pilinszky János költészete hatott rá. Sokat tanult Barcsay Jenő művészeti anatómiájából; Baranyi Károly a szobrászat technikai fogásait ismertette meg vele. Egész munkássága a keresztény eszme- és hagyományvilágból táplálkozott, s a fotózás formálta látásmódját.

Till Aran témáit szinte kizárólag az Evangéliumból merítette, így a kilencvenes évekig mellőzték. Csak egyházművészeti tárlatokon szerepelhetett, mint naiv művész. Első jelentős munkája, A jerikói vak (bronz, 1956), és az 1959-ben készült Megfeszítve. A kiállítás után a feszületet a művész ajándékaként a magyar püspöki kar VI. Pál pápának nyújtotta át, melyet a Szentatya dolgozó szobájában helyeztek el. 1971-ben a budapesti Mátyás-templomban, 1976-ban a soproni Szent Jakab kápolnában, 1979-ben Cserkúton és Pécsett volt önálló kiállítása. 1971-ben a budapesti Mátyás templomban, majd Hódmezővásárhelyen volt önálló bemutatkozása. 1976-ban a soproni Szent Jakab kápolnában, 1979-ben a Pécs melletti Cserkút műemlék templomában láthatták a műveit.

Ajándék a pápának

1980. május 21-én, az általános kihallgatás végén átnyújtotta II. János Pál pápának Fuldokló című bronzszobrát. Ez évben jelent meg Rómában Prokop Péter festőművész előszavával egy a művészetét elemző, méltató kötet, Tüskés Gábor irodalomtörténész tollából. Egy részlet Prokop írásából:

„Nem tanította rá senki, s Till mindig szobrász marad. […] Emberi mondanivalója is foglyul esik bronzai csapdájában. Ám nem hivalkodóan. Soha nem steril, de mestersége szabályait soha sem sérti. A lét értelmének vaskos megoldásait adja.”

– Till Aran 60 éven át fényképész mesterként dolgozott szülővárosában, szobrászként 1996. május 9-én bekövetkezett haláláig alkotott. Teljes gipsz életművét a tiszadadai római katolikus egyházközségre hagyta ajándékul 1990-ben. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése posztumusz Pro Urbe elismeréssel tüntette ki a művésznőt 2016-ban. Talán nem meglepő, hogy Aranka néni már életében elkészítette a vakok vagy gyengénlátók részére készült keresztút ábrázolást is. Így a látássérült emberek az alkotásait megtapintva értelmezhették, a feléjük is közvetített művészeti üzenetet, a hit ajándékát – mondta befejezésül Kovács Géza.