Labdarúgás, női foci, Nyíregyháza Spartacus FC

4 órája

Egymást követték a vereségek

Előbb Egerben, majd hazai pályán kapott ki a Nyíregyháza Spartacus női csapata.

Vissza kell térni a győztes útra.

Fotó: Trifonov Éva

Négy nap leforgása alatt két bajnokit is játszott a Nyíregyháza Spartacus FC női csapata, amely az NB II. Keleti-csoportjában előbb Egerben vendégszerepelt, majd hazai környezetben fogadta a Vasad gárdáját. 

Sajnos egyik meccs sem sikerült túl jól, Egerben 6–1-re maradt alul a csapat, míg a Vasad elleni, mondhatni rangadón 4–1-re győzött a Pest vármegyei egylet. A Szpari góljait mindkét összecsapáson Benedek Klaudia szerezte.

Ki kell kerülni a negatív spirálból

– Sajnos belekerültünk egy negatív spirálba, hiszen ha a kupameccset is idevesszük, akkor sorozatban négy mérkőzést veszítettünk el – mondta el a női csapat vezetőedzője, Jeddi Béla. – Mégsem venném egy kalap alá ezeket a találkozókat, hiszen a Dunaújváros, majd pedig az Újpest ellen is jól játszottunk, azokon az összecsapásokon egy-egy kiküszöbölhető egyéni hiba döntött. Viszont az Eger és a Vasad ellenében már a csapatjátékkal is adódtak problémáink. Azon vagyunk, hogy kikerüljünk ebből a hullámvölgyből és visszatérjünk a győztes útra. A Kazincbarcika elleni mérkőzés előtt igyekszünk mentálisan felrázni a lányokat, miközben próbáljuk ráncba szedni a védekezést, mivel a legnagyobb gondunk most az, hogy nagyon sok gólt kapunk. Nincs sok időnk, nehéz mérkőzés vár ránk, de mindent megteszünk majd a győzelemért. 

A Barcika elleni találkozót vasárnap 14 órától Örökösföldön játsszák.    

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában