Tisztelet és megbecsülés

1 órája

Karácsonyi ajándék érkezik a nyíregyházi nyugdíjasoknak

Idén bővül a csomag tartalma. Kilencedik termékként csigatészta is lesz a karácsonyi dobozban.

Szon.hu

Dr. Kovács Ferenc polgármester tartotta csütörtökön a sajtótájékoztatót

Fotó: Sipeki Péter

Több mint egy évtizede a szeretet, a megbecsülés és a tisztelet jeleként Nyíregyháza önkormányzata karácsonyi csomaggal kedveskedik a megyeszékhelyen élő nyugdíjasoknak. Nem lesz az idén sem másként, a részletekről csütörtökön dr. Kovács Ferenc polgármester beszélt a városházán.

– Nem kérdés számunkra, hogy az ajándékcsomagot most is megkapják a Nyíregyházán állandó lakcímmel rendelkező nyugdíjasok. Változás tavalyhoz képest, hogy a csomagba nem nyolc, hanem kilenc termék kerül, valamint a kézbesítők nem egyszer, hanem kétszer kísérlik  meg személyesen átadni azt – mondta a megyeszékhely polgármestere az országosan is egyedülálló és példaértékű kezdeményezésről. Mint minden évben, most is egyeztetettek az Idősügyi Tanáccsal, így a mostani pakk tartalmaz majd szaloncukrot, mézet, citromlevet, gyümölcsteát, szőlőcukrot, sós és édes kekszet, instant kávét, s ami plusz, az a csigatészta. A 4 ezer forint értékű ajándékot november 2-a és a december 10-e között szállítják ki a lakcímre. 

– Amikor ezt a karácsonyi ajándékosztást elindítottuk, 13 500 nyugdíjas kapott csomagot a városban, most mintegy 25 ezren jogosultak erre, ami azt jelenti, hogy költségvetésből, saját forrásból mintegy 120 millió forintot fordítunk erre a célra – tette hozzá a városvezető, aki a kézbesítés menetéről is beszélt. Ha december 10-éig a kétszeri próbálkozás – mindkettőről értesítést hagynak – ellenére az átvétel nem sikerült, akkor a jogosult vagy a meghatalmazottja a városházán munkanapokon munka- és ügyfélfogadási időben december 16-a és január 10-e között veheti át a csomagot. Kivételt jelent december 30-31., e két napon a polgármesteri hivatalban közigazgatási szünet lesz.

Jogosultság feltételei

  • Nyíregyházán bejelentett lakóhellyel rendelkezik (állandó lakcím)
  • öregségi teljes- vagy résznyugdíjra vagy időskorúak járadékára vagy korbetöltöttként szolgálati járandóságra, vagy korbetöltöttként rokkantsági ellátásra saját jogcímen jogosult, vagy a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személy hozzátartozói nyugellátásra jogosult és
  • ezen jogcímen részére az ellátást folyósítják.

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában