Gyújtogatás

3 órája

Emberölés kísérlete: tíz évet is kaphat

Száraz Anita

A tárgyaláson a vádlott és a sértett is önellentmondásba keveredett

Fotó: KM

Néhány percen belül többször is ellentmondott saját magának G. I., aki ellen a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete, míg az ügy sértettje, V. M. a korábban tett vallomásait változtatta meg – nem csoda, hogy a Nyíregyházi Törvényszéken tartott tárgyaláson dr. Bartha Andrea törvényszéki bíró számos alkalommal szakította félbe a két férfit, hogy megpróbálja tisztázni, mi is történt valójában az idén január 27-én Fülpösdarócon.

emberölés, tűz, rotációs kapa
Emberölés kísérlete a vád – ez a megégett fólia
Fotó: Tények

Emberölés kísérlete a vád

A vármegyei főügyészség vádirata szerint a fiatal férfi úgy gondolta, hogy az édesapja a sértett, V. M. miatt lett öngyilkos, ezért ittas állapotban többször azzal fenyegette meg a férfit, hogy fel fogja gyújtani. Az idén január 27-én este együtt italoztak Fülpösdarócon, G. I. házában, de összeszólalkoztak, a sértett pedig hazament és lefeküdt. Valamivel később a vádlott elment V. M.-hoz, hogy a korábban kölcsönadott rotációs kapáját visszavigye. Ezután bement a házba, és egy öngyújtóval felgyújtotta a szobaajtóra szegezett nejlont. A férfi a meggyújtott fólia füstjére felébredt, és eloltotta a tüzet, így nem sérült meg. A vádirat szerint G. I. ki akarta oltani V. M. életét, és ez csak azért hiúsult meg, mert a férfi felébredt. Ha a szeptember elején tartott előkészítő ülésen beismerte volna a bűnösségét, és lemondott volna a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség indítványa szerint tíz év fegyházbüntetést kellett volna kapnia – ám a 20 éves fiú nem tett vallomást. Meghatalmazott védője, dr. Kovács Tamás akkor úgy fogalmazott: a vádirat megrekedt a nyomozás kezdeti szakában, és számos olyan adat hiányzik belőle, amire később fény derült. Hozzátette: a vádirat nem vesz tudomást sem a szembesítési jegyzőkönyvről, sem a folytatólagos tanúkihallgatásokról, emiatt ellentétes az iratokkal. – Ezekből kiderül, hogy a sértett nem aludt, amikor a tűz keletkezett, a fenyegetés nem közvetlenül e cselekmény előtt hangzott el, és a lángokat a sértett nem egyedül, hanem a védencemmel közösen oltotta el. Bár nagyon tisztelem az ügyészséget és az ügyész urat is, nem mondhatok mást, mint hogy a vád megalapozatlan – fogalmazott az előkészítő ülésen a védő.

Szándékosan vagy véletlenül?

Az eljárás a napokban tárgyalással folytatódott, furcsaságokban pedig nem volt hiány. G. I., aki az állampusztai bv-intézetből, távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson, azzal kezdte a vallomását, hogy bevallotta: ő gyújtotta meg a nájlont, mert rá akart ijeszteni V. M.-re, de azt nem gondolta, hogy ebből ekkora ügy lesz. Kicsivel később viszont azt mondta, kattogtatta a vihargyújtóját, és a szikra csak véletlenül pattant a nájlonra, a tüzet pedig a sértettel együtt oltották el – ekkor hangzott el először a bírói kérés: döntse már el, mit akar vallani! 
Dr. Czakó Csaba főügyészségi ügyész a fiú korábban tett vallomásának egyik kijelentésére hívta fel a figyelmet: G. I. azt mondta, hogy a rotációs kapa V. M.-nél volt, ő pedig azért ment érte, nehogy kigyulladjon, tele volt ugyanis benzinnel. – Milyen tűztől féltette a kapát, ha a tűz csak véletlenül  keletkezett? – tette fel a kérdést, a vádlott pedig azt felelte, az eset után megijedt,  azért állított valótlanságokat.

A hamis tanúzás következményei

A sértett, V. M. viszont az ittasságára fogta, hogy amikor kihallgatták, nem az igazat mondta el a rendőröknek. Akkor este, illetve az eset másnapján is azt vallotta, hogy egyedül oltotta el a tüzet, G. I. csak állt az előtérben, majd hazament. „Rám akarta gyújtani a házat” – akkor így fogalmazott. A keddi tárgyaláson viszont ragaszkodott ahhoz, hogy I. segített neki a tűz eloltásában. – Miért mondta ezt korábban, ha nem ez volt az igazság? – kérdezte meg tőle dr. Bartha Andrea, V. M. pedig azt mondta, amikor kihallgatták, még nem volt kijózanodva, össze-vissza beszélt, szerinte „nem volt normális állapotban”. – Az ittas ember nem így beszél és nem tesz ilyen részletes vallomást: pontosan leírta G. I. ruházatát, percekre lebontva mesélte el a történteket, aki részeg, erre nem képes – mondta a bíró és figyelmeztette a férfit a hamis tanúzás törvényi következményeire, arra, hogy ebben az esetben akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, de V. M. kitartott amellett, hogy a vádlott nem akarta őt megölni és segített neki eloltani a tüzet. – Ez az igazság, tisztelt bírónő – tette hozzá. 
A bizonyítási eljárás igazságügyi tűzszakértő meghallgatásával folytatódik. 

Fontos időpontok

  • Az eset idén január 27-én este történt Fülpösdarócon
  • Az előkészítő ülést szeptember 5-én tartották
  • A vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete
  • Az ügyészi indítvány 10 év fegyházbüntetés volt 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában