Vízilabda, Aqua SE

6 órája

Egy döntetlen, egy vereség a területi pólóbajnokságban

A debreceni ellenfél ellen a sok kihagyott helyzet bosszulta meg magát.

Szon.hu

Fotó: Aqua SE

Szombaton az Északkeleti Területi Vízilabda Bajnokság gyermek I. korcsoportjában (U14) hazai pályán szerepelt az AQUA SE – számolt be az eseményről Éder Zsolt a gyermekcsapat edzője. A bajnokság kiváló lehetőséget biztosít azoknak, akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem játszanak az országos bajnokságban. A két mérkőzés mérlege: egy döntetlen, egy vereség. 

Az első mérkőzés a debreceniek ellen mondhatjuk a kihagyott AQUA-s helyzetek mérkőzése volt. A harmadik negyed végére – az elhibázott ziccerek ellenére is - kiépítettünk egy megnyugtató előnyt, de az utolsó negyedben a legbiztosabb lehetőségeinket is képesek voltunk elrontani. Ráadásul ebben a negyedben néhány komoly egyéni hiba is becsúszott a védekezésünkbe, így az ellenfelünk élt a lehetőséggel, és egyenlíteni tudott. Bosszantó, hogy elmaradt a biztosnak látszó győzelem, egyben rendkívül tanulságos is!

Második meccsünkön az Oxigén-Pilisvörösvár ellen kicserélődött csapattal játszottunk. Azok is szerepet kaptak, akik különböző okok miatt kevesebbet tudnak edzeni, de szeretnek vízilabdázni. Az edzettségbeli különbség meglátszott a játék ritmusán, bár jól küzdött az AQUA-s csapat. Az ellenfél ASI Vasasos vendégjátékosainak könyörtelen emberfogása megkeserítette sokak játékát. Végül reális eredmény született a sok hibával tarkított mérkőzésen.

Az első mérkőzést a debreceni Civis Póló VSE ellen játszották a gyerekek, amely elsősorban a kihagyott AQUA SE-helyzetek mérkőzése volt. A harmadik negyed végére – az elhibázott ziccerek ellenére is - kiépítettek a nyíregyháziak egy megnyugtató előnyt, de az utolsó negyedben a legbiztosabb lehetőségeiket is képesek voltank elrontani. Ráadásul ekkor néhány komoly egyéni hiba is becsúszott a védekezésünkbe, így az ellenfél élt a lehetőséggel, és egyenlíteni tudott. 

A második meccsnek egy kicserélődött csapattal vágott neki az AQUA SE az Oxigén-Pilisvörösvár ellen. Azok is szerepet kaptak a csapatban, akik különböző okok miatt kevesebbet tudnak edzeni, de szeretnek vízilabdázni. Az edzettségbeli különbség meglátszott a játék ritmusán, bár jól küzdöttek a nyíregyházi fiatalok. Az ellenfél ASI Vasasos vendégjátékosainak könyörtelen emberfogása megkeserítette sokak játékát. Végül reális eredmény született a sok hibával tarkított mérkőzésen, a pilisvörösváriak 7–2-re nyertek.

Eredmények:
Gyermek (U14)

  • AQUA SE Nyíregyháza – Cívis Póló VSE 5 – 5 (1-0, 0-2, 4-0, 0-3)
    AQUA SE: Udvarhelyi M. – Radóczi S., Horváth Z., Tári R. – Muri N. 1, POTOR V. 2, Koi Sz. 1 
    Csere: Rácz B., Simon L., Székely L., Koncz I., NEMES B. 1, Valik-Jámbor B., Benkő Cs. Vass B., Halász-Holik B., Korodi A. (kapus)
  • Oxigén-Pilisvörösvár – AQUA SE Nyíregyháza 7 – 2 (2-0, 1-0, 2-2, 2-0)
    AQUA SE: Dávida K. – Simon L., BÍRÓ D. 1, Kokas Á. – Lőrincz B., Kocsis B., Blazsán Á.,
    Csere: Nemes B., Lőrincz Zs., VALIK-JÁMBOR B. 1, Lizák D., Heé L., Gyurecskó T., Benkő Cs., Szakszon Z., Korodi A. (kapus)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában