Kosárlabda, NB I/B Piros csoport, Hübner Nyíregyháza BS

2 órája

A bajnokesélyesnél vizitálnak a Cápák

Nehéz sorsolással kezd a Blue Sharks.

Merim Mehmedovic tanítványai remekül kezdték az idényt.

Fotó: Hübner Nyíregyháza BS

A múlt héten megkezdte szereplését a férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoportjában a Hübner Nyíregyháza BS. Mint ismert, a Cápák Vasas elleni első meccse jól kezdődött, majd ijesztően folytatódott, de a negyedik negyedben új erőre kapott a Blue Sharks és fontos győzelmet aratott.

Cápák
Elkészült a Cápák hivatalos csapatfotója.
Fotó: Hübner Nyíregyháza BS

Bőven van mire építenie a Cápáknak

– Nagyon nehéz első meccset játszottunk egy kemény ellenféllel – mondta el a Nyíregyháza vezetőedzője, Merim Mehmedovic. – A Vasas biztosan rájátszásba várható, ezért is volt nagyon fontos, hogy sikerült győznünk. Nem játszottunk úgy, ahogy készültünk, mert a Vasas mindent elkövetett, hogy bontsa a játékszisztémánkat, és nagyrészt ez sikerült is neki, de kitartóak voltunk, bírtuk a nyomást és nyertünk. Különösen jól jött ez egy ilyen nehéz idegenbeli túra előtt.

A csapat számára azonban máris jön az újabb feladat, ami talán a lehető legnehezebb lesz ebben a bajnokságban: szombaton ugyanis a Kaposvár vendégeként lép pályára az egylet. Másfél évvel ezelőtt még az élvonalban találkozott egymással a két gárda, ám egy szezonnal a Hübner kiesése után a somogyiak is búcsúztak az első osztálytól. A KKKK kimondott célja, hogy azonnal visszakerüljön a legjobbak közé. Dzunics Braniszlav személyében új vezetőedző érkezett nyáron, a saját nevelésű játékosaik mellett pedig leigazolták Markovics Lukát (Fótról), Kis Rault (a Dávid Kornél KK-tól), Rosic Urost (Hódmezővásárhelyről), Kocsis Zalánt (Tiszaújvárosból), valamint a 24 éves amerikai irányítót, Darrion Trammelt, akinek ez az első profi idénye.

Nehéz felmérni a viszonyokat

A Kaposvár első meccséből nehéz következtetéseket leszűrni, mivel szorosabb első félidő után nagy különbséggel, 109–61-re megverte a TF-et. Akkor Trammell volt a legjobb pontdobójuk (21 pont), de Paár Márk, Kis Raul, Markovics Luka és Szőke Bálint is tíz fölé jutott.

Ami a Kék Cápákat illeti, sajnos a múlt héten elkezdődött betegséghullám miatt továbbra sem tudott a gárda teljes kerettel készülni, ám minden tőlük telhetőt megtettek.

– A Kaposvár jól összerakott csapat, amely nagy célt tűzött ki – fogalmazott az ellenfélről Mehmedovic. – Otthon játszották az első meccsüket,  egy fiatal, teljesen átalakult gárda ellen. Nagyon rutinos együttes, remek amerikai irányítóval, aki kettest is tud játszani, továbbá vannak olyan játékosaik, akik korábban is dolgoztak már Dzuniccsal, például Markovics Luka vagy Kis Raul. Kellemetlen a szerkezetük, csupa két méter körüli játékossal. Nem könnyű velük idegenben játszani, de felkészültünk. Mi sem olyan csapat vagyunk, amelyik cél nélkül kosárlabdázik, most ezt a feladatot kell teljesítenünk. Nagy harcot várok és jó meccsben bízom!

Nehéz mérkőzésre számítanak

Kaposváron is jól tudják, hogy a bajnokság második mérkőzésén jóval nehezebb feladat vár rájuk, mint a nyitányon. 

– A Nyíregyházának van egy remek légiósa irányítóposzton. Azt gondolom, hogy egy keményebb mérkőzést fogunk játszani. Készülünk, és mindenképpen győzni szeretnénk most is – emelte ki a Kaposvár honlapján a bajnokság első találkozóján kiváló teljesítményt nyújtó Szőke Bálint. – Ugyanúgy járatnunk kell a labdát, ahogy az első meccsen. Jobban oda kell figyelnünk a védőlepattanókra, hiszen sok támadólepattanót engedtünk a TF-nek legutóbb. Ez lehet a kulcs a győzelemhez. 

A mérkőzést szombaton 18 órától játsszák.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában