Labdarúgás, NB II., Kisvárda Master Good

2 órája

Megtörné a BVSC veretlenségi sorozatát a Kisvárda

Csábi József csapatának stabil védelmét igyekszik feltörni a rétközi egylet.

Ismét győzne a piros mezes Kisvárda.

Fotó: kisvárdafc.hu

Az előző idényben még a kiesés elkerüléséért harcolt a BVSC-Zugló, amely az aktuális szezon elején olyannyira elkapta a fonalat, hogy eleddig még veretlen. Az NB II-es labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában éppen Csábi József csapatával néz farkasszemet a négy győzelem mellett négy vereséggel rajtoló Kisvárda Master Good.

Kisvárda
Feljebb kapaszkodna a tabellán a Kisvárda.

A három ponttért utazik a Kisvárda

Mint ismert, Révész Attila gárdája a legutóbbi játékkőrben a Csákvár ellen magabiztos játékkal győzött.

– Amiről a legutóbbi meccs előtt beszéltünk, az megvalósult, a Csákvár ellen látszott, hogy egyirányba húz a társaság, amelynek tagjai a harcos oldalukat is meg tudják mutatni, képesek küzdeni egymásért – nyilatkozta lapunknak a Kisvárda asszisztensedzője, Gerliczki Máté. – Most jön a következő lépcsőfok, vagyis az, hogy erről idegenben is számot tudjunk adni, és végre az otthonunktól távol is eredményesek legyünk. Vagyis egyértelmű, hogy a BVSC otthonában győzni szeretnénk.

A kupameccset is ideszámítva a BVSC kilenc tétmeccsén hatszor nem kapott gólt, ami megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a gárda a tabella előkelő negyedik helyéről várja a pontvadászat folytatását.

Meg kell bontani a védelmet 

– Az ellenfél a mezőny egyetlen veretlen csapata, nyolc forduló elteltével ennek már van jelentősége. Azt is látjuk, hogy a vasutasok játéka igencsak letisztult, nem véletlen, hogy ilyen kevés gólt kapnak. Azt kerestük a héten, hogy hol lehetnek lyukak a rendszerükben, hol lehetünk képesek megbontani a védekezésüket és eredményesnek lennünk. Szeretnénk elvenni a BVSC veretlenségét, ehhez fegyelmezett játékra lesz szükségünk. Tudjuk, hova megyünk, hiszen három hete kupamérkőzést játszottunk a BVSC ideiglenes otthonában, így meglepetés nem érhet bennünket és a körülményeken biztos, hogy semmi nem múlhat – zárta gondolatait a tréner.

A meccset a III. Kerületi TVE-sporttelepen rendezik, ahová a belépés, ingyenes.

A felek legutóbb két éve a Magyar Kupában futottak össze, akkor a Kisvárda 2–0-ra győzött. Akkor talán kevésbé volt elképzelhető, hogy a csapatok hamarosan egy bajnokságban szerepelnek majd. 

Az idegenlégiósok szerepeltetésében töretlenül hívő várdaiak ráadásul ellentétes utat járnak be, mint a BVSC. Hiszen amíg a Szegeddel karöltve a Zugló meccsei végződnek a leggyakrabban döntetlenre, addig szabolcsi egylet még egyet sem játszott. Mindemellett az sem mellékes, hogy amíg a „házigazda” találkozóin születik az NB II-ben a legkevesebb gól, addig a Kazincbarcika és a Vasas mérkőzései után a Kisvárda meccsein esik a harmadik legtöbb. Izgalmasnak ígérkezik, hogy mi sül majd ki ebből az összevetésből.

Vasárnapi matiné

A mérkőzés október 6-án, vasárnap 13 órakor kezdődik, azt követően pedig a válogatott szünet miatt legközelebb október 20-án lép pályára a Kisvárda odahaza, a Gyirmót ellenében.

Labdarúgás: NB II., 9. forduló

BVSC-Zugló–Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker, TVE Sporttelep, v.: Móri (Horváth, Belicza), 13.
További mérkőzések: Mezőkövesd–Budafok, Szentlőrinc–Szeged (13), Csákvár–Vasas, Soroksár–Tatabánya, Ajka–Kozármisleny, Gyirmót–Budapest Honvéd, Kazincbarcika–Békéscsaba (17).

  • A bajnokság állása
    1. Kozármisleny    8    4    3    1    16-11    15
    2. Szentlőrinc    8    4    2    2    12-8    14
    3. Gyirmót    8    4    2    2    11-9    14
    4. BVSC-Zugló    8    3    5    -    8-5    14
    5. Kazincbarcika    8    4    1    3    22-10    13
    6. Kisvárda    8    4    -    4    13-15    12
    7. Budafok    8    3    3    2    12-15    12
    8. Csákvár    8    3    2    3    11-11    11
    9. Ajka    8    3    2    3    11-13    11
    10. Szeged    8    2    5    1    9-8    11
    11. Vasas    8    3    1    4    14-15    10
    12. Mezőkövesd    8    3    1    4    11-12    10
    13. Békéscsaba    8    2    3    3    9-8    9
    14. Soroksár    8    2    1    5    11-14    7
    15. Bp. Honvéd    8    2    1    5    9-15    7
    16. Tatabánya    8    2    -    6    8-18    6

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában