Autósport, Kiss Norbert

2024.07.16. 10:23

Kiss Norbert újabb győzelmei

Szombaton és vasárnap is nyert egy-egy futamot a Kamion-Eb címvédője.

Kiss Norbert a Nürburgringen.

Fotó: kissnorbi.com

Németországban, a Nürburgringen folytatódott a 2024-es kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing ötszörös Európa-bajnoka, Kiss Norbert az idei sorozatban eddig szenzációsan versenyzett, a magyar pilóta pedig már a pénteki időmérő edzésen jelezte, ezúttal is a győzelemért száll harcba. A legjobb időt autózva most is megszerezte az első rajthelyet – ahogy eddig idén mindig.

Hahn ezúttal is kitett magáért

A szombati első futamon az összetettben második helyen álló Jochen Hahn indulhatott Kiss Norbert mellől, de a Révész Racing versenyzője remekül startolt. A harc a második helyért folyt Hahn, Lenz és Albacete között, a spanyol húzta végül a rövidebbet, miután összeért az egyik némettel. Ettől kezdve folyamatosan elhúzott Kiss Norbert, és végül magabiztosan nyerte a hétvége első versenyét.

A nap második futamán, a fordított rajtrácsos versenyen a 8. helyről startolhatott. Két helyet azonnal javított a rajt után, de a folytatásban Lenz három körön keresztül tartotta magát, ám végül sikerült bebújni mellé. Nagyon nehéz előzni a Nürburgringen, de sikerült Kursim elé kerülni, így már a negyedik helyen haladt féltávnál Kiss. Lukas Hahn következett, de közben édesapja, Jochen Hahn megérkezett Norbi mögé. Ettől kezdve nagy csata folyt az összetett első két helyezettje között, akik utolérték az élen haladó kettőst. Rodrigues mellett mindketten elmentek, és Halmot követték az utolsó kör kezdetén. Végül nem változott a sorrend, a szezon egyik legizgalmasabb versenyét Halm nyerte Hahn és Kiss Norbert előtt. 
A magyar pilóta aztán vasárnap az időmérő edzésen újfent a legjobb időt autózta. A start ezúttal nem sikerült jól, Hahn és Lenz is megelőzte a címvédőt, de még az első körben sikerült visszavenni a második helyet. A negyedik körben egy pillanatra már sikerült Hahn elé kerülni, de a német végül visszaverte a támadást. Folyamatosan üldözte riválisát Kiss Norbert, az utolsó körben pedig sikerült kifékeznie, így megnyerte az első futamot.

A fordított rajtrácsos második futamon a 8. helyről rajtolhatott a pilóta, de egy kör alatt két pozíciót javított. Az ötödik körben Lenz előzése közben kicsit megcsúszott az autó, ez ugyan némi időveszteséggel járt, de sikerült a pályán maradni. Féltávnál már a negyedik helyen haladt Kiss Norbert, és mindent megpróbált, hogy felérjen a dobogóra. Az utolsó körben Lenz és a magyar versenyző egyszerre érkezett a célegyenesbe, de a német három tized másodperccel megelőzte, így Norbi ezúttal a negyedik helyen végzett, először lecsúszva 2024-ben a dobogóról. A versenyt Albacete nyerte. A kamion EB szeptember elején Csehországban folytatódik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában