Sakk

2024.08.05. 13:31

Nyíregyházi siker született

Varga Csaba Zoltán győzelmét hozta a II. Magyar Amatőr Sakkbajnokság.

Varga Csaba Zoltánnak járt az első díj.

Fotó: Magánarchívum

Czebe Attila szervezésében 1.465.000 forintos díjalappal tizenöt különböző ország részvételével (ebből öt nemzetközi mester) 85 játékossal rendezték meg a II. Magyar Amatőr Sakkbajnokságot Budapesten. A résztvevőknek nemcsak egymással, hanem az időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeniük, ennek ellenére sok értékes játszmát hoztak tető alá. A győzelmet végül az NYVSC Nyíregyháza kiválósága Varga Csaba Zoltán szerezte meg. 

– A sakk már csak azért is sport, mivel versenyszerűen lehet játszani – mondta el az eseményt követően Varga Csaba Zoltán. – Szellemi sportnak is nevezik. A sakk lényeges tulajdonsága a küzdelem. Olyan szellemi küzdelem, amelyben az ellenfelek azonos feltételek mellett mérik össze a tudásuk, és csakis saját magukra, az ötletességükre vannak utalva. A játszmában a józan ész, a tervszerűség, a logikus, kreatív gondolkodás győzedelmeskedik. Két ember egymás elleni szellemi küzdelme teszi igazi sporttá ezt a játékot.  

– A sakk az egyik legkeményebb sport. Nem fizikailag tesz próbára, hanem a lelkedet „nyüstöli”. Ha nem is erősít meg fizikailag, de lelkileg és agyilag a topon leszel.

Sakk: II. Magyar Amatőr Sakkbajnokság

1. Varga Csaba Zoltán 7,5 (NYVSC Nyíregyháza)
2-3. Vuelban Virgilio (Fülöp-szigetek), Úrhegyi Márton 7
4-7. Kovács Kristóf, Kormos Ádám, Aarav A, Kelemen Dávid 6,5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában