Péter bá' kalandjai Angelika Jolikával

– Már gyerekként észrevettem, hogy nem azt meséltem el az osztálytársaimnak, ami velem történt, hanem azt, ami arról az eseményről eszembe jutott, ezért sokszor azt hitték, hogy hazudok. Ezzel akaratlanul sorsközösséget vállaltam a példaképemmel, legkedvesebb mesemondómmal, Köllő Istvánnal, akit mindenki Hazug Pistaként ismert. Azok az emberek, akik a környezetében éltek és akik még vasárnap is leszegett fejjel jártak, nehezen ismerték fel, hogy játékosan mondott igazat, ezért rajta maradt ez a meglehetősen érdes becenév – mondta lapunknak csütörtök délelőtt a Nyíregyházi Egyetemen Berecz András Kossuth-díjas előadóművész, mesegyűjtő, aki a III. Őszi Meseegyetem elnevezésű rendezvényre érkezett az intézménybe. 

A Magyar Népmeséért Alapítvány az egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetével közösen immár harmadik alkalommal rendezte meg a programot, aminek a célja a nép- és műmese gazdag, egyedülálló világának őrzése, ápolása, továbbadása – mondta Imre Rubenné intézetigazgató, aki úgy fogalmazott: a mese nemcsak szórakoztatás, hanem az értékek őrzője. – Mély tudást ad, fejleszti a fantáziát, az érzelmi intelligenciát, s megtanít empátiával fordulni mások felé. Segít felfedezni a jót, a rosszat, a küzdelmet, a győzelmet, s közösséget teremt. Minderre képes a mese, aminek ereje van – tette hozzá.

Tanító szándék

– Aki szülőként mesél a gyerekeinek, nem öncélúan, hanem tanító szándékkal teszi – ezt mondta dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere, és hozzátette: a mesékkel olyan világba vezethetjük be a kicsiket, amiben ők lehetnek a hősök, s ami az érzelmi és értelmi fejlődésüket segíti. – A mai mesék más megközelítéssel ugyan, de szintén szolgálnak tanulságokkal, és fontos, hogy ezeket felnőttként is tudjuk hasznosítani – jelentette ki. – A mese komoly műfaj – fogalmazott dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, aki szerint ezek a történetek segítenek eligazodni az életben, bemutatják az emberi kapcsolatokat, és olyan fontos fogalmakat tisztáznak, mint amilyen a becsületesség, a bátorság, a jószívűség vagy az irigység. – Az első magatartásmintákat a családban tanuljuk meg, ezért nagyon fontos, hogy a szülők átadják-e az olvasás, a mesélés szeretetét, és hogy a gyerekek mit visznek magukkal – tette hozzá. – Ami a szíved legközepéből jön, azt félted, mint egy kincset, a mese pedig onnan jön – mondta Berecz András, aki úgy véli, csak az legyen mesemondó, aki az előadása  hátsó soraiban ülőket is be tudja cserkészni. 

Fontos tanulságok

– Elölről, ahol állok, azt látom, hogy kis telefonok tükröződnek az arcokon – nekem azt kell tudnom, hogyan lehet őket megszólítani, és igazán jó érzés, ha ez sikerül, ha a hallgatóság az elmondott mesében magára ismer. Tele vannak a zsebeim kulcsokkal, és legyen az előadásom Torontóban, Johannesburgban, Torockón vagy Stockholmban, ezek az emberek bordái között kinyitnak egy szelepet, s olyan dolgokat is elmesélnek nekem, amit maguknak sem mernek bevallani. – Mondod, mondod a mesét, ami hosszú idő után lesz csak a tiéd, és olyan is előfordul, hogy csak évek után érted meg, mit is akart üzenni. Mert becsomagolja a mondanivalóját, és kell hozzá egy szélvihar, ami után megmutatja magát. Engem például most ért utol egy mese, amiben az öreg király elküldi magától a fiait, mondván, ő már megtanította nekik, amit csak tudott, minden mást a világot járva tudhatnak meg – mondta, és egy másik tanulságos történetet is megosztott a hallgatósággal. A mese Péter bácsiról szólt, aki Angelika Jolika poszterét látva azt mondja, ha eljönne a Nagykunságba, háromszor is boldoggá tenné, s amikor az unokája megkérdezi, mennyi ennek a valószínűsége, azt feleli: 75 százalék. – Én akarom, ami 50 százalék, ő pedig vagy akarja, vagy nem, ami 25. Hogy ennek mi a tanulsága? Az, akiben nincs meg ez az 50 százalék, ne legyen mesemondó – fogalmazott. 
Berecz András természetesen mesélt – úgy, ahogy csak ő tud: gesztikulált, elváltoztatta a hangját, suttogott, máskor kiabált, s közben egy-egy saját élményét is belefűzte a történetbe. Majd dalra fakadt, és arról a lányról énekelt, aki ha nem kacag, egy araszos a szája, de ha kacag, a három araszt is kiállja. Nos, a nyíregyházi hallgatóság szája három araszos volt, amit alig győzött megköszönni a híres mesemondó, pedig valójában nekünk kell köszönetet mondanunk az élményért, amivel megajándékozott bennünket.

Előadások

• Mesét mondott Fintor Marci 13 éves diák
• Villányi Péter, néprajzkutató: Egy mai magyar falu prózai népköltészete (Monografikus gyűjtés Galgamácsán)
• Takácsné Rajtik Piroska, tanító (Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium): A mese éltető ereje – Az iskolapadtól a színpadig az Eötvös Gyakorlóiskolában
• Hegyes Katalin, mentor óvodapedagógus (Gyermekek Háza Déli Óvoda): Mesélni fejből, szívből – Ajánlások az érzékenyítő mesék világából
• Dr. Nagy Balázs PhD, főiskolai docens (Nyíregyházi Egyetem, Óvó- és Tanítóképző Intézet): Egy elfeledett nyírségi mesemondó, Ruszkovics István