"Annyi mindent kérdezhettünk volna még tőle..." - In memoriam Miklós Elemér

Lassan két hónapja próbáljuk elfogadni, tudomásul venni, hogy Miklós Elemér (Maroshévíz, 1935.06.17. – Vásárosnamény, 2024.07.10.), Vásárosnamény díszpolgára nincs többé. Annyi mindent kérdezhettünk volna még tőle, hiszen Vásárosnamény XX. századi történelmének egyik megkerülhetetlenül fontos tanúja volt. Bár már 90. életévében járt, és egészsége, látása-hallása igencsak megkopott, szellemileg teljesen friss maradt, közéleti érdeklődése, tájékozottsága fiatalokat megszégyenítő volt.

Történelmünk során gyakran volt szükség olyan személyekre, akik két korszak ideológiája között azzal szolgálták az átmenetet, hogy az örök emberi értékeket hitelesen tudtak képviselni. Ilyen „híd-ember” volt Miklós Elemér.

A szegénység ellen vívott küzdelemben léthatározó alapelvnek tartotta az esélyegyenlőséget, a szolidaritást és a humanitást is. A rendszerváltás előtti- és utáni időszakban is részese volt a város vezetésének és a megyei közéletet irányító közigazgatási szervezetnek.

A közösségért végzett munka motiválta

Éppen hatvan évvel halála előtt, 1964-ben nevezték ki Vásárosnamény mostani harmadik kerületébe, Vitkába, az általános iskolai igazgatójának. Több választási ciklusban volt Vásárosnamény város vezetőségének aktív résztvevője; tanácselnök-helyettesként, majd alpolgármesterként is. Több cikluson át volt tagja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Megyei Közgyűlésének. Műveltségére, tisztességére bizottsági elnöki tisztsége is bizonyosság.

Pedagógusként, intézményvezetőként, városi- és megyei politikusként mindig is elsősorban szűkebb pátriája, Vásárosnamény – és a még szűkebb, Vitka – fejlődését, boldogulását igyekezett szolgálni. Lehetett szeretni vagy nem szeretni, egyetérteni vele politikailag-ideológiailag vagy sem, de azt ellenfelei sem állították – nem is állíthatták – hogy pozícióit saját személyes gyarapodására használta volna ki.

Miklós Elemér az 1970-es évek elejétől publikált: recenziókat, kritikákat, tanulmányokat írt országos terjesztésű napilapokba, folyóiratokba, és megyei-, városi kiadványokba is. Fő területe a kultúra volt: a fajsúlyos személyek idehozatala, az innen indultak – Például Balázs József – megbecsülése, örökségük őrzése, ápolása szívügye volt, író emberként is. (Tiszaparti beszélgetések, Megszállottaink, Balázs József emlékezete stb.)

Halhatatlan érdeme, hogy 2002. október 11-én létrejött, és azóta is fennáll Vitkában a Balázs József Emlékszoba, amelyben helyet kaptak az író személyes tárgyai, művei, a műveiből készült filmek kazettái s egyéb – az íróra vonatkozó – dokumentumok is.

Kulturális értékeink éber, szigorú őre, legnemesebb hagyományaink ápolásának élete végéig motorja volt. Ezen a területen igényessége másokat is arra sarkallt, hogy ne felejtkezzenek meg egy-egy fontos évfordulóról, ne engedjék hanyatlani kulturális életünk évtizedek alatt elért színvonalát. Ez év májusában még aktívan részt vett a Balázs József születésének 80. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Az, hogy két rendszerben is a város vezetésének második embere volt, jól példázza attitűdjét: nem a dicsőség, hanem a közösségért végzett munka lehetősége motiválta.

Betölthetetlen űrt hagyott maga után

Életét tragédiák árnyékolták: lányainak korai elvesztése miatti múlhatatlan fájdalmát méltósággal viselte.

Élete követendő példa: a közösségért végzett fáradhatatlan tevékenykedés, a kulturális értékek megbecsülése és megbecsültetése terén bőven van mit tanulnunk tőle. Elmenetelével betölthetetlen űrt hagyott maga után: nehéz lesz találni valakit, aki hozzá hasonló súllyal és elkötelezettséggel képviseli azokat az értékeket, amelyeknek Ő! szigorú őre és termékeny gyarapítója is volt.

Termékeny és példázatos földi életutat járt be.

Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük!

- Vásárosnamény önkormányzata -