Se pénz, se harang

Ezzel az érzéssel figyelhettük az Európai Parlament szerdai ülését, amely újra bebizonyította, hogy már jó ideje megbízható vezetők nélkül sodródik az Európai Unió szebb időket megélt, egykor büszke szárnyalásra álmodott gépe. 

Magyarországot a soros elnökség újra abba a helyzetbe hozta, hogy rideg őszinteséggel vesse fel az egész kontinenst végveszélybe taszító jelenségeket, és a tények felsorolásán túl egy új cselekvési tervet bocsásson vitára. A magyar miniszterelnök szavai egyszerre arattak zajos sikert és váltottak ki ellenállást, de ez várható volt. A súlyos gondokat észlelő és pragmatikus megoldásért kiáltók harca ez azokkal, akik a problémákat elkendőzik, ideológiai alapon relativizálják, vagy épp szándékosan maguk idézik elő.

A tényekkel nehéz vitatkozni, főleg akkor, ha azok listáján olyan dolgok szerepelnek, mint a nyomasztó migrációs áradat, a vele járó társadalmi feszültség, bűnözés és terror, Európa súlyvesztése a világ nagy gazdasági, geopolitikai régióinak versenyében, az egész kontinens gazdasági és biztonsági kiszolgáltatása idegen (amerikai) érdekeknek. Számok, adatok, elemzések, a könyörtelen valóság hegyei temetik maguk alá az EU döntéshozóit, akik zuhanórepülés közben is csak azt szajkózzák, hogy szolidaritás, érzékenység, befogadás, nyitottság, tolerancia, európaiság… S nagyon nem szeretik azokat, akik Európai érdekeit, biztonságát, a cselekvést kérik rajtuk számon. Történelmi fordulópontot reméltünk ettől az EP tanácskozástól, de vita helyett személyeskedést láthattunk. Attól az Ursula von der Leyentől, akit az Európai Bizottság elnökeként hamarosan bíróság elé citálnak a Pfizergate-ügyben, potom 35 milliárd eurós saját szakálra kötött szerződés miatt. Az olasz képviselő, Ilaria Salis ártatlan szemekkel adta elő megpróbáltatásait a magyar börtönben, csak azt hallgatta el, hogy azért került oda, mert tagja volt annak a szélsőbaloldali aktivista csoportnak, amely véresre vert nekik nem tetsző járókelőket Budapest utcáin. S most a liberális eszme diadalaként az Európai Parlamentben szónokolhat, s tudhattam meg, hogy én is antidemokratikus vagyok, mert inkább látnám őt börtönben vezekelni.

Európa falait megint egyszerre ostromolja külső erő és rágja belső métely, s újra ránk vár a harc. Ismerős ez már nekünk, csak míg Nándorfehérvárnál legalább imádkoztak értünk, hálaadó harangszóval üzentek, most elképesztő büntetés a köszönet.