Fehérgyarmat

2 órája

Az elítélt járásbírósági elnökre emlékeztek

Szon.hu

Forrás: Facebook / dr. Kozma Istvánné.

A dr. Terényi Antal volt járásbírósági elnök emlékére állított táblánál helyezett el koszorút Fehérgyarmaton a Nyíregyházi Törvényszék elnöke, dr. Vadász Mihály és dr. Kozma Istvánné ny. törvényszéki tanácselnök, a Magyar Jogász Egylet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke. Dr. Terényi Antal az 1956-os forradalom egyik résztvevője volt, s bár Fehérgyarmaton semmilyen erőszakos cselekedet, esemény nem történt, a Kádár-rendszer bosszút állt, hogy „ne legyen kedve az embereknek forradalmi gondolatokat szövögetni”.

– Minden megyében hoztak halálos ítéleteket a semmiért, mint például Nyíregyházán Tomasovszki András és Szilágyi László kivégzésénél. Dr. Terényi Antal 5 év börtönt kapott, mert tagja volt a Forradalmi Bizottságnak, s vigyáztak a rendre. Letöltött 2 és fél évet, de ezután ő is és családja is egész életében bűnhődött. Dr. Kahler Frigyes kutatása és az OBH pályázat alapján kiadott dolgozat emléket állított a sokat szenvedett elnöknek. Tisztelet a hősöknek! – osztotta meg közösségi oldalán az ’56-os megemlékezést dr. Kozma Istvánné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában