Amikor eldördültek az első lövések Nyíregyházán 1956 októberében

Három nappal a pesti események után, 1956. október 26-án Nyíregyházán is fellobbant a forradalom lángja. A nap folyamán a tüntetők eltávolították az irodaház tetején lévő nagy méretű vörös csillagot, majd ledöntötték a Kozák lovas szobrát is, azonban este már az első lövések is eldördültek a Damjanich laktanyánál.

 Kaotikus állapotok mindenhol 

S hogy mi is vezetett idáig? Az 1950-es évek elején a hidegháborús légkör Magyarországot az erejét messze meghaladó fegyverkezésre és hadseregfejlesztésre kényszerítette. Az 1951-ben Magyar Néphadseregre átnevezett magyar haderő létszáma 1953-ra már elérte a 210 ezer főt, a tiszti állomány pedig csaknem 30 ezer főt tett ki. Ennek hatására Nyíregyházán is – a Kállói úton álló Damjanich laktanyán kívül – 1952-ben megnyitotta kapuit a Tiszavasvári úton a Vorosilov, valamint a Zrínyi laktanya. 
Sztálin 1953-as halálát követően azonban az addig erőltetett hadseregfejlesztés lelassult, alakulatok szűntek meg, és laktanyákat zártak be. 1956-ra a Vorosilov és a Zrínyi laktanya is üresen állt, és csupán a Damjanich laktanyában működött az 52. lövészezred. Ennek az alakulatnak volt a parancsnoka Hubicska Zoltán (1924–1992) őrnagy, aki megakadályozta, hogy fegyvert adjanak ki 1956-ban a tüntetőknek. 
Miután 1956. október 26-án Nyíregyházán is voltak megmozdulások, a Damjanich laktanya parancsnoka is visszatért Budapestről. A visszaemlékezéséből kiderül, hogy kaotikus állapotok uralkodtak akkor az országban és a városban: 
„Visszajöttem azonnal az alakulatomhoz. Felhívtam telefonon a megye vezetőit, így Varga Sándort, az MDP megyei titkárát, Fekszi Istvánt, a megyei tanács elnökét és Végh György őrnagyot, a belügyi szervek vezetőjét. Elmondtam nekik, mit láttam Budapesten, mire közölték, ők is értesültek a történtekről. Azt mondták, készüljünk fel a legrosszabbra. 
Mondtam, hogy nekem csak egy úgynevezett B-alakulatom van, alig 600-700 fővel, ami az itt kiképzendő egyetemistákból, főiskolásokból áll. Ezután összehívtam a tiszti gyűlést, és közöltem velük, mit láttam Pesten, s utasítást adtam arra, hogy a laktanyát senki nem hagyhatja el.” 

Kiengedték a rabokat

Ezalatt a nyíregyházi Kossuth téren 14 órakor már 4 ezer ember tartózkodott, s ennek a tömegnek egy része – úgy 300-400 fő – egy órával később három teherautóval együtt a Damjanich laktanyához vonult, és fegyvereket követelt. Ennek hírére Tomasovszky András (1923–1958) azonnal motorkerékpárra szállt, és a laktanyához vonult, ahol Hubicska Zoltán ezredparancsnok és Puskás Dezső elhárítótiszt csak egy ötfős bizottságot engedett be. 
Ennek vezetőjeként Tomasovszky követelte a honvédség átállását, és kérte a parancsnokot, hogy gépkocsival küldjön ki fegyvertelen tiszteket és katonákat a városházára, és hozza nyilvánosságra, hogy a honvédség támogatja a forradalmat. Hubicska utasítására kijelöltek hat tisztet, akik mellett még számos honvéd is felugrált arra a teherautóra, amelyik a katonákat vitte a Kossuth térre. Amikor a 20-25 főnyi katona a tüntetőkkel együtt a teherautóval megérkezett a városi tanács elé, éppen Rácz István (1904–1966) tanár tartott beszédet az épület erkélyéről. 
Nem sokkal ezután azonban váratlan fordulat történt, ugyanis a tömeg a rendőrkapitányság elé vonult, majd berontott a börtönbe, ahonnan válogatás nélkül mindenkit kiengedtek. Mint kiderült, a 147 elítéltből állítólag csak 3 volt politikai fogoly. Tomasovszky alig tette be a lábát a nyíregyházi rádió stúdiójába – ahol Szilágyi László (1924–1958) már szövegezte a beolvasandó felhívást –, amikor Hubicska Zoltán ezredparancsnok telefonon felhívta őket, hogy a tömeg fegyvert követelve körülvette a Damjanich laktanyát. 
Az őrnagy arra kérte a munkástanács vezetőit, hogy gondoskodjanak a tömeg szétoszlatásáról. Tomasovszkyt erre újra kivitték motorkerékpárral a laktanyához, hogy a stúdió épületéhez vezesse a tüntetőket. A tömeg kisebb része el is ment vele, de nem sokkal később Hubicska újra hívta Tomasovszkyt telefonon, hogy a tüntetők továbbra is ott vannak a laktanyánál, és be akarják törni a kaput. 

Lövöldözések, robbanások

Tomasovszky ismét elindult a laktanya felé, de alighogy elhagyta a rádió épületét, már hallotta a lövöldözéseket és a robbanásokat. Mire a motorkerékpárral a laktanyához érkezett, már csak a sebesülteket konstatálhatta. 
Hubicska Zoltán laktanyaparancsnok először ködgyertyával és könnyfakasztó gyertyával próbálkozott, mivel ez hatástalan maradt, tüzet nyitott és kézigránátot dobatott a laktanyába benyomuló tömegbe. A tüntetők szétoszlottak, s a 21 könnyebb és 4 súlyosabb sebesültet a közeli kórházba szállították. 

Elvették az őr fegyverét

A laktanyában rekedt Kabai Dezső (1926–1992) is, a nemzetőrség későbbi parancsnoka, aki már nem tudott kijutni, ezért megpróbált a kapun belülről szót érteni a tüntetőkkel és távozásra bírni őket. 
Arra számítva, hogy a katonák nem akarják vagy nem merik a fegyverüket használni, a tömeg megkísérelte erőszakkal betörni a kaput, ami már veszélyesen recsegett. Az őrparancsnok könnygáz­gránátot dobatott a kődobálók közé, de ez sem segített, sőt nem egyet vissza is dobtak a laktanyába. Ezután megállítottak egy teherautót, s azzal akarták benyomni a kaput. 
Hubicska Zoltán ekkor egy rohamlöveget állított a kapu belső oldalára, amelynek hatására a teherautó elvonult, és eltűnt a város irányába. Mivel a katonák a figyelmüket csak közvetlenül a kapu előtt lejátszódó eseményekre fordították, nem vették észre, hogy az ostromlók egy része levált a kapu előtt összegyűlt tömegtől, és a laktanya hátsó részén lévő bejárathoz lopakodott. Ott benyomták a hátsó kaput, és elvették az őrt álló katona fegyverét. Géppisztolysorozat következtében csörömpölve hullottak a parancsnoki épület kivilágított ablakának üvegei, lőtték az épületet, s kritikussá vált a helyzet. 
Hubicska Zoltán ekkor tüzet vezényelt a beáramló tömeg feje fölé, amely azonban nem használt, így a tömeg ordítva továbbrohant az épület irányába. Ekkor a Kabai Dezső mellett álló Gulyás János főhadnagy kézigránátot dobott a támadók irányába, akik végül hatalmas üvöltés közepette hagyták el a laktanya udvarát. 

Kötelezte az esküje

Hubicska az alábbi módon emlékezett vissza az eseményekre: 
„Október 26-án délután Rácz István tanár egy 150-200 fős diákcsoporttal jött a laktanya elé. Ott éljenezték a honvédséget. Majd Brandt századostól, az ezred tüzérparancsnokától – akit kiküldtem hozzájuk – tudtam meg, hogy fegyvert kértek. A százados azt válaszolta, hogy innen fegyvert nem kapnak, mire ők elmentek. Ezt követően jelent meg egy nagyobb tömeggel – akik között már a börtönből kiszabadult rabok egy része is ott volt – Tomasovszky és még két civil. Én mentem ki közéjük, mert hangosan követelték a fegyvert. Beszéltem velük, ott főleg azok voltak a hangadók, akik a börtönből frissen szabadultak, hogy majd leszámolnak azokkal, akik miatt a börtönbe csukták őket, s hogy a honvédség menjen velük és a többi. 
Én két teherkocsira felraktam néhány honvédet, hogy menjenek a tömeggel, s így vigyék el ezeket az embereket a laktanya elől. A tömeg szerencsére elvonult, a katonák visszajöttek, minden a legnagyobb rendben ment. De estefelé még többen jöttek fegyvert követelni. […] 

Megrohamozták a laktanyát

A velük lévő, fogságból kiszabadult rabok közül sokan már eléggé ittas állapotban voltak. Olyan 700-800 főre becsültem a tömeget, az emberek közül többen vészjóslóan követelték a fegyvert. Egy öttagú küldöttség bejött hozzám a laktanyába, előttük is megtagadtam a fegyver kiadását. Mi lenne, ha odaadnám? – mondtam, s akkor erőteljesen megfenyegettek. Értsék meg – közöltem velük – engem az esküm kötelez, hogy a laktanyából a fegyvert ki ne adjam, s az ezredemet megvédjem. 
Amikor kimentek, szóltak a tömeghez, ami zúgolódott és megrohamozta a laktanyát. Ásókkal, drótvágó ollókkal kezdték el vagdalni a kerítést, s akik bejöttek, az egyik tisztemet bántalmazták. Volt, aki benzinespalackot, volt, aki ködgyertyát dobált be a laktanyába. Ezt követően adtam parancsot, hogy 25-30 tiszt álljon az iroda elé. Újra figyelmeztettem a tömeget, oszoljon szét. Jó néhányan gyalázkodtak és jöttek tovább. Leadtam egy riasztólövést a levegőbe, de mivel semmit nem használt, közöltem, hogy ha továbbjönnek, tüzet nyittatok. Lábra céloztattam.” 
A 21 db 1956-os sebészeti kórlap nagyon sok mindent tisztázott. Mindenekelőtt az 1956. október 26-án felvett 4 súlyos sebesült felvételi időpontjából megállapítható, hogy a Damjanich laktanyánál a sortűz kb. 19 órakor dördült el. Egy 19 éves helybeli géplakatosnak a jobb sípcsontját érte találat, míg a legsúlyosabban egy nő sérült meg, akinek egy ízét tépte le a kisujjáról a kézigránát szilánkja. 
Dr. Holmár Zoltán történész