Nyíregyháza

6 órája

Prima díjkiosztó gála: itt vannak a jelöltek!

A november 22-ei rendezvénynek ezúttal is a vármegyeháza díszterme ad otthont. A Prima díjkiosztó ünnepség tíz jelöltje közül hárman vehetik majd át a Prima-díjat, valamint egy különdíjast is megválaszt a kuratórium.

Tarnavölgyi Gergely

Hétfőn nyilvánosságra hozták a jelöltek nevét

Fotó: Sipeki Péter

Tizennyolcadik alkalommal rendeznek Prima díjkiosztó gálát Nyíregyházán, s mint ahogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei elnöke a rendezvényt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón fogalmazott: ismét lepergett egy év az élet homokóráján. Czomba Csaba beszélt a díjátadó ünnepséggel kapcsolatos gyakorlati változásokról. A szervezet kuratóriumának tagjai továbbra is három Prima-díjast választanak meg, viszont az országos elnökség döntése nyomán csak egy különdíjas lehet – korábban volt arra lehetőség, hogy megosztott különdíjat adhassanak. Ezeken felül változás történt még a díjazásban is: a Prima-díjasok a korábbi egymillió helyett az idén már kétmillió forintot „vihetnek haza”, a különdíjas továbbra is ötszázezer forint kap majd.

Prima
Vitkai Éva és Czomba Csaba beszélt az idei Prima díjkiosztó gála részleteiről
Fotó: Kelet-Magyarország/Tarnavölgyi Gergely

Prima díjkiosztó gála: az idén is sok jelölést kaptak

– A díjazottak a korábban említett pénzösszegen felül Szmrecsányi Boldizsár szobrász az „Az égre törő íjász” elnevezésű alkotását is megkapják. Ez igaz egyébként az összes vármegyei díjkiosztó gálára, ebben is egységes szeretne lenni a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Az idén is nagyon sok jelölést kaptunk, bekértük a javaslatokat a szokott helyekről, csak példaként említeném a nyíregyházi önkormányzatot, a vármegyeházát, a könyvtárat vagy a helyi médiát – sorolta Czomba Csaba a tizennyolcadik Prima-gálát beharangozó sajtótájékoztatón, a VOSZ nyíregyházi irodájában.

A jelöltekről, akiknek a névsorát keretes anyagunkban olvashatnak, minden esztendőben készül egy kisfilm, melyben önmagukról, szakmai életútjukról beszélnek, s melyet a vármegyeházán megrendezett díjkiosztó gálán le is vetítenek a vendégeknek – erről már Vitkai Éva, a Prima-gálák háziasszonya, moderátora beszélt a sajtó képviselőinek.

Elmondta, ezek a filmek mindig megvilágítják azt, hogy egy-egy sikeres életpálya mögött mennyi munka is húzódik meg.

– Sosem egyszerű a kiválasztani a tíz jelöltet, és az is nagy kihívás, hogy a vármegye minden szegletébe „kitekinthessünk”. A kisfilmek készítésekor, a személyes találkozások során betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé – mondta Vitkai Éva, aki a jelölti kisfilmek elkészítésében is jelentős szerepet játszik.

A tizennyolcadik Prima díjkiosztó gála november 22-én 18 órakor kezdődik, a helyszín természetesen ezúttal is a vármegyeháza díszterme lesz majd. A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, az Év vállalkozója díjak is gazdára találnak majd a Prima-gálán.

A jelöltek névsora:

  • Magyar irodalom: Gerliczki András
  • Magyar színház-, film és táncművészet: Áts Zoltán
  • Magyar képző- és iparművészet: Csutkai Csaba
  • Magyar tudomány: Kujbusné dr. Mecsei Éva
  • Magyar oktatás és köznevelés: Benkő Zoltán
  • Magyar építészet: Farkas Miklós
  • Magyar ismeretterjesztés és média: Nyéki Zsolt
  • Magyar sport: Nagy Lajos
  • Magyar népművészet és közművelődés: Szolanics Elvira
  • Magyar zeneművészet: Kazár Tíciána

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában