Bűnügy

2024.09.02. 17:16

Addig sanyargatták, míg szomjan halt a nő

A 34 éves Anita holttestét gyerekek találták meg Aszódon.

Szon.hu

Ingyen dolgoztatták, sanyargatták a 34 éves nőt Pátrohán

Fotó: Tények

Továbbra is rácsok mögött maradhat az a pátrohai házaspár, akik ingyen dolgoztattak, sanyargattak és többször is megvertek egy 34 éves nőt, aki végül szomjan halt. Az áldozat már eszméletlen volt, amikor kidobták egy bokornál Aszódon, ezután halt meg a kiszáradástól. A bántalmazóit három nap alatt elfogták, azóta letartóztatásban vannak, legalább tíz év börtönbüntetést kaphatnak – hangzott el a Tények riportjában.

Kidobták a kocsiból

Anitát a pátrohai házaspár Piliscsévről hozta el, ahol szintén sanyarú sorsa volt. A helyiek szerint egy férfi eladta, hogy pénzt keressen rajta. A pátrohai családnál borzalmas körülmények között élt, ingyen dolgoztatták és szinte mindennap megverték. A házaspár fia szerint ez nem igaz.
– Egyáltalán nem ilyen állapotban volt, nem bántották, semmilyen sérülést nem talált rajta – nyilatkozta korábban a férfi. A nő mégis olyan rossz állapotba került, hogy a család elhatározta, visszaviszi Piliscsévre, útközben azonban rosszul lett, leállt a légzése. Egy aszódi társasháznál kidobták a kocsiból, majd elmenekültek. A rendőrök alig három nap alatt elfogták őket. 
A házaspárt májusban letartóztatták, a vármegyei főügyészség indítványozta annak meghosszabbítását. Halált okozó testi sértés, sanyargatással elkövetett kényszermunka és emberkereskedelem miatt kell felelniük a bíróság előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában