Állatpark

2024.07.17. 08:38

Napindító jóga a makierdőben (fotók + videó)

A Nyíregyházi Állatpark táborában testközelből ismerkedhetnek meg a gyerekek az állatokkal.

Szon.hu

A makierdő egyik lakója a táborozók gyűrűjében

Fotó: Sipeki Péter

Amikor megérkeztünk, éppen a makierdő lakóival ismerkedtek a ZooSulisok. A Nyíregyházi Állatpark napközis tábora évek óta rendkívül népszerű, ezen a nyáron is közel négyszáz gyermek ismerkedhet meg testközelből az állatok csodálatos és sokszínű világával. 
– Minden turnusban száz általános iskolás diákot fogadunk, akiket tízfős csoportokba osztunk. A tábor öt napja alatt összesen tíz állatos programban vesznek részt. Ez a csapat ma délelőtt a főemlősökről tanul itt a gyűrűsfarkú makik között – mutatott a sárga sapkás táborozókra Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark oktatási osztályának vezetője, szóvivője –, de megismerkednek a gibbonokkal, gorillákkal és az orángutánokkal is.

Imádják a mazsolát

– Büszkék vagyunk arra, hogy sok a visszatérő gyermek, volt köztük olyan, aki mindennap Szlovákiából jött át, hogy részt vehessen a táborban. Szeretnek itt lenni, mert bepillantást engedünk a kulisszák mögé, és szakképzett pedagógusok, főiskolai hallgatók vezetésével közel kerülhetnek az Andok, a jeges vidékek, a főemlősök, a madarak, a fekete kontinens, az óceánok élővilágához és a hüllőkhöz. Nagyon élvezik a cápa-, a fóka- és a jegesmedve-etetést, bátran megsimogatják a kígyókat – jegyezte meg Révészné Petró Zsuzsa, aki egy kis meditációval indította a makierdőbeli foglalkozást. A gyűrűsfarkú állatok megérezték, hogy alábbhagyott a gyerekek izgatottsága, és egyre közelebb merészkedtek a táborozókhoz, akiknek a kezében a makik kedvenc csemegéje lapult. A mazsolát szívesen fogyasztották el a gyerekek ölében ülve vagy a vállukon egyensúlyozva.
Csepke veterán táborozó, négy éve ZooSulis. Minden esztendőben alig várja, hogy megcsodálhassa a hatalmas zsiráfcsontvázat és a lélegzetelállító koponyát. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában