Biztosítás rollerekre

2024.07.08. 20:00

Drágább lett rollerrel közlekedni

A Magyar Biztosítók Szövetsége néhány hónapja jelentette be, hogy biztosítást kell majd kötni a rollerekre.

Miklós István

Mára elterjedt közlekedési eszközzé vált az elektromos roller

Fotó: Világgazdaság

Sajnos a statisztikák azt mutatják, sok baleset okozói, illetve elszenvedői az elektromos rollerek és a hasonló technikai eszközök vezetői, ráadásul az évekkel ezelőtt bejelentett és kiszivárgott KRESZ-módosítások sem léptek még életbe. Ezekkel korábban mi is részletesen foglalkoztunk. A tervezett KRESZ-módosítás véget vetne az elektromos közlekedési eszközök körül kialakult káosznak, és végre jól meghatározott kategóriákba sorolná az elektromos rollereket, segwayeket és társaikat. A kisebb teljesítményű, 25 kilométeres óránkénti sebességnél nem gyorsabb eszközök kerékpárnak, míg a nagyobb és erősebb, ennél nagyobb sebességre is képes rollerek segédmotornak minősülnének. Most egy újabb tervezetről adott hírt a Magyar Biztosítók Szövetsége, mely értelmében kötelező felelősségbiztosítást kellene kötni ezen eszközök némelyikére.

Megérkeztek a tarifák

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a jogalkotó kötelezővé tenné a felelősségbiztosítás kötését az e-rollerekre és a többi elektromos közlekedési eszközre, de akkor még nem voltak ismertek a konkrét tarifák. A tényleges díjak a várakozásoknak megfelelően alakultak, jellemzően 5–25 ezer forint közötti összegért lehet éves kötelező biztosítást kötni a rollerekre.

A bank360.hu arról számolt be, az elektromos rollerek nagyon elterjedt közlekedési eszközökké váltak, és bár a statisztikák szerint a leggyakrabban esés miatt sérülnek meg a vezetőik, másoknak is igen jelentős anyagi kárt okozhatnak. Márpedig biztosítás nélkül meglehetősen körülményes folyamat lenne a kárrendezés, ami egy roller és egy autó ütközése esetén sok százezres tétel lehet.

A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint kormányrendelettel lehet pontosítani az egyes járműkategóriákat, ám ez még nem történt meg, így a biztosítók jelentős része a segédmotorok biztosítási díjaihoz igazította a rollerek tarifáit. Az összeg területtől és a szerződő életkorától is függ, és nem meglepőek a magasabb díjak sem, mivel a kötelező felelősségbiztosítás a másoknak okozott, személyi sérüléssel járó károkat is fedezi.

Nem ismerik a KRESZ-t

Hagymási Sándor gépjármű-szakoktató podcastsorozatunkban elmondta, már több éve a közlekedés részét képezik az elektromos rollerek, és úgy véli, ez idő alatt a lakosság – a gyalogosoktól a gépjárművezetőkig – lassan hozzászokott ezek jelenlétéhez.

– Az, hogy ki mit gondol ezekről az eszközökről, az már más kérdés, de sajnos azt is látni kell, hogy sok balesetben érintettek, és nagyon sok kisiskolás gyermek közlekedik elektromos rollerre. Ők viszont nem feltétlenül rendelkeznek az ehhez szükséges ismeretekkel. Ha egy e-rollert szeretnénk az iskolás gyermekünknek ajándékozni, amivel aztán az iskolába, majd onnan haza közlekedik, akkor legalább azt az egy útvonalat jól gyakoroltassuk be vele. Ezt a szakaszt érdemes korábban kerékpárral, esetleg gyalogosan bejárni, felhívni a gyerek figyelmét az útvonal veszélyeire, bonyolultabb közlekedési csomópontjaira. Sajnos azonban oktatóként azt látjuk, hogy a szülői példamutatás vagy elmarad, vagy nem éppen azt a mintát látja az iskolás, amit kellene – hangsúlyozta a szakoktató.

Nem mindegy, mit hoz otthonról

– Nem is olyan régen két szülő két kerékpáros csemetével haladt át előttünk a gyalogos átkelőhelyen, de egyikük sem szállt le a kerékpárról. Nem szabad félvállról venni a szülői minta fontosságát! A gépjárművezetők oktatásában is rendre azt tapasztaljuk, hogy a fiatal magával hozza azt a rossz stílust, amit otthon az édesapjától, édesanyjától látott. Márpedig ha rossz példát lát, ő is hasonlóképpen fog cselekedni. Jó példa erre az a néhány éve történt esett, amit az akkor még néhány órát vezetett tanulóm követett el. A védett úton egy kereszteződéshez közeledtünk. Az alárendelt szakaszról egy autó szeretett volna áthaladni előttünk, amit biztonságosan meg is tehetett volna. A tanuló azonban gázt adott, nekem pedig közbe kellett lépnem. Amikor kérdőre vontam, hogy miért tette ezt, azt válaszolta: „nehogy már bejöjjön elénk, apa sem engedte volna be”. Bár mindez személyautóval történt, itt is a szülői példamutatás állt a veszélyes hiba mögött – hívta fel a figyelmet Hagymási Sándor, majd arra is rávilágított: a 14 év alatti fiatalok nem ismerik a KRESZ-t ezért különösen fontos felhívni a figyelmüket a veszélyekre.

– Az sem lenne rossz, ha a családok a rollerek mellett egy KRESZ-könyvre is beruháznának. Ez nem nagy költség, mégis rendre azt hallom, hogy „minek vegyük meg a könyvet, mikor az online oktatásban mindent megtanulok anélkül is?” A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a fiatalok még a vizsga után sem látják az összefüggéseket, nem stabil a tudásuk. Az online oktatás felemás hatékonyságát a statisztikák is alátámasztják, ezért egyre több iskola tér vissza a hagyományos, tantermi oktatáshoz – tette hozzá a gépjármű-szakoktató. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában