Labdarúgás NB III.

2 órája

Edzőt buktatott a Kisvárda? A vereség után Sándor Tamás felajánlotta lemondását.

Szon.hu

Az NB III, Északkeleti csoportjának 10. fordulójában a Sényő FC Selyem-Ber az Egert látta vendégül. A gól nélküli első félidőt változatos negyvenöt perc követte, a Sényő szerezte meg a vezetést, a hevesiek előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, a ráadás második percében aztán Urr találatával pontot mentett Kapacina Valer együttese. Mátészalkán a vármegyei derbit már az első félidőben eldöntötte a Kisvárda második számú együttese. A találkozó után felajánlotta lemondást a Mátészalka edzője, Sándor Tamás.

 

Sényő FC Selyem-Ber–Eger 2–2 (0–0)


Sényő v.: Vinter. Sényő: Baráth – Klepács, Erdei (Szopkó, 83.), Varga, Farkas, Márton, Schmidt, Szokol, Ur, Vámos M., Orosz. Játékos-edző: Kapacina Valer. Eger: Bukrán – Valkay, Nagy-Kolozsvári, Zvara, Sós (Gíber, 65.), Tóth, Debreczeni (Illés, 65.), Major (Kis-Orosz, 86.), Kozma (Balázs, 65.), Kelemen (Hamar, 65.), Lencsés. Edző: Simon Antal. Gól: Varga (61.), Urr (92.), illetve Major (70.), Nagy-Kolozsvári (77.).
Kapacina Valer: – 


Mátészalka–Kisvárda II. 0–2 (0–2)


Mátészalka: Szilágyi P. – Spisák, Bodó, Sárosi, Molnár M., Fenyőfalvi D., Fenyőfalvi Cs. (Hudák M., 6.), Tóth Á., Rózsa S., Gyurján, Horváth Z. (Tangel, 50.). Edző: Sándor Tamás. Kisvárda II.: Popovics – Kozacsuk, Matic, Rubus, Szirota (Bliznjuk, 70,), Osztrovka, Szikszai, Simon M. (Pongó-Dankai, 70.), Scsadej, Ésik Á., Prjamov (Benko, 88.). Edző: Törtei Tamás. Gól: Scsadej ( 37.), Simon M. ( 45+1.)

Sándor Tamás
A piros mezes Mátészalka hazai pályán kikapott a Kisvárda II.-től. A találkozó után Sándor Tamás felajánlotta lemondást
Fotó: kisvárdafc.hu


Sándor Tamás: – Számukra nem indult jól a mérkőzés, már a 3. percben egy kényszerű cserét kellett végrehajtanom, ez azonban nem befolyásolta döntően a találkozó alakulását. A dinamikusabban, gyorsabban játszó, helyzeteit jobban kihasználó Kisvárda II. megérdemelten nyert. A második félidő második részében volt ugyan egy fellángolásunk, de az adódó lehetőségeinkkel nem éltünk. A mérkőzés után felajánlottam a lemondásomat a vezetőségnek. 
Törtei Tamás: – Nagyon örülünk, hogy sorozatban a második mérkőzésünket is megtudtuk nyerni. Annyi változás történt a korábbiakhoz képest, hogy jobban sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, és gólokat rúgunk, külön öröm, hogy újra egy kapott gól nélküli meccset sikerült lehoznunk. Megérdemelt volt a győzelmünk, jól játszottak a srácok, rengeteg melót raktak bele, külön öröm, hogy Simon Matyi is gólt szerzett, mert olyan edzésmunkát végez az elmúlt hetekben, amely példaértékű. Gratulálok a srácoknak, remélem a jövő héten is sikeresek tudunk lenni és egyre feljebb lépünk a tabellán.


További eredmények
DEAC–Hatvan 0–1
DVTK II.–Tiszafüred 0–0
Füzesabony–Salgótarján 2–1
Tiszaújváros–Cigánd 4–2
Putnok–Karcag 3–1
A bajnokság állása
1. DEAC    10    8    -    2    12-6    24
2. Tiszafüred    10    7    2    1    19-13    23
3. Karcag    10    6    2    2    23-11    20
4. Tiszaújváros    10    5    2    3    15-12    17
5. Eger    10    5    2    3    18-17    17
6. Putnok    10    5    1    4    22-12    16
7. Cigánd    10    4    2    4    18-14    14
8. DVTK II.    10    4    1    5    13-14    13
9. Hatvan    10    3    4    3    11-12    13
10. Kisvárda II.    10    2    7    1    9-8    13
11. DVSC II.    10    3    2    5    18-18    11
12. Nyíregyháza II.    10    3    2    5    17    17    0    11
13. Sényő    10    3    2    5    12-17    11
14. Füzesabony    10    2    1    7    8-18    7
15. Mátészalka    10    1    4    5    4-14    7
16. Salgótarján    10    1    2    7    6-22    5

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában