Egészségváros

2 órája

Nyíregyházán járt a Richter Egészségváros

A Richter Gedeon Nyrt. három és félmillió forint alapadományt ajánlott fel a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház kórház számára, a kórtermeik árnyékolástechnikai fejlesztésére.

Tarnavölgyi Gergely

Katus Attila mozgatta meg a rendezvény résztvevőit

Fotó: Tarnavölgyi Gergely

Ezt az adományalapot a szombati Richter Egészségváros elnevezésű rendezvényen résztvevők minden szűrésért, tanácsadásért, élőben vagy az esemény közösségi oldalán online meghallgatott előadásért járó adományponttal növelni tudták, hiszen a Richter pontonként 500 forinttal megemelte az alapadomány összegét. Minél aktívabban cselekedett valaki a saját egészségéért, annál nagyobb mértékben járult hozzá a kórháznak szánt adomány gyarapításához.

- A szűrővizsgálatok rendkívül fontosak, hiszen segítségükkel számos betegséget időben felismerhetünk, melyeknek korai kezelése megelőzheti a komolyabb problémákat, vagy akár életet is menthet. Az egészség kincs, amelyre vigyázni kell – fogalmazott a rendezvény megnyitóján Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere.

A hetvenkét esztendős Kovács Katalin két unokájával, Zsanettel és Sárával jött el a Kossuth térre. Mint azt lapunknak elmondta, igyekszik komolyan venni az egészségügyi szűréseket, köztük az évenkénti laborvizsgálatokat, ahogy a mammográfiát is.

Hangsúly a megelőzésen

- Eljöttek velem az unokák is, bár ők még csak alsósok, de lehet, hogy „ragad” rájuk valami. A családunkban igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, így bízom benne, hogy az unokáim is tovább viszik majd ezt a személetet - mondta a nyíregyházi nyugdíjas asszony.

A Richter Egészségváros programot 2009-ben hívta életre a magyar gyógyszergyártó vállalat, hogy segítse a magyar emberek egészségmegőrzését, a helyi egészségügyi intézmények prevenciós tevékenységét, valamint anyagi támogatást is adjon számukra a szükséges fejlesztésekhez.

– Csecsemőúszás, napi séták, biciklizés, hétvégi kirándulások, túrák a családdal. Később jöhetnek a választott sportok, ahol nem a versenyzés és az élsport, hanem a sport természetes életelemmé válása a fontos. Lehet az úszás, futás, csapatsportok, tenisz, lovaglás, vívás, vagy éppen télisport. Mindegy, melyiket választják, csak kedvvel és rendszeresen végezzék gyermekeink. Vonjuk be a nagyszülőket is segítségül, ezáltal számukra is biztosítva a minőségi időskor mozgásigényét – fogalmazott a rendezvénnyel kapcsolatban dr. Ajzner Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főigazgatója. Hozzátette, az összegyűlt adományösszegből árnyékolástechnikai berendezéseket szeretnének beszerezni a klímaváltozás hatásainak kompenzálására, a betegek jobb gyógyulási körülményeinek megvalósítására. 

Minden feltétel biztosítva

– A városfejlesztés kitűzött célja, hogy az egészségtudatos életmódhoz, a mozgáshoz minden feltételt biztosítsunk, és nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek számára is. 2012 és 2019 között tizennégy ovi-sportpályát, 2019 és 2020 között pedig négy iskola udvarán műfüves grundpályát építettünk. 2020-ban és 2021-ben kilenc sportparkot alakítottunk ki, közben pedig megújult az Arany tanuszodája és a kézilabdapályája, csakúgy, mint a Vasvári-gimnázium sportudvara. Mindezek mellett éves szinten száznál is több sportrendezvényt támogatunk, évente orvostalálkozót szervezünk és gondot fordítunk egészségügyi infrastruktúránk fejlesztésére is. Kívül-belül megújult és modern Continental Arénává vált az egykori Buszacsa. Az évtizedekig ígérgetett Városi Jégpálya és az Eissmann Városi Uszoda a belvárost díszíti, van már Atlétikai Centrumunk és átadtuk az ország egyik legszebb multifunkciós stadionját is. Saját központja lett a szabadidősportnak. Rendelkezésre áll huszonhét kondipark, közel 80 kilométer hosszú kerékpárút. A Mozdulj, Nyíregyháza! ingyenes, önkormányzati mozgásprogramsorozat pedig hallatlanul népszerű minden korosztály körében, immár tizenegy éve, ezt már több nagyvárosban másolni igyekeznek – így Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában