Csenger

2024.05.30. 11:30

Vulkáni túrán a jó tanuló, jó sportoló

Peterman Petra megnyerte a fekvenyomó diákolimpiát.

L. Tóth Lajos

A dobogó tetején

Fotó: Magánarchívum

Sok olyan diák jár a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium intézménybe, akikre méltán lehetnek büszkék. Közülük az egyik tehetség Peterman Petra. 

Ebben az évben egy iskolai rendezvényen fekvenyomó versenyen vett részt Peterman Petra 11. a osztályos tanuló, aki ekkor kapott kedvet ahhoz, hogy benevezzen az országos diákolimpiára. A márciusi megmérettetésen a tavalyi harmadik helyezett erőemelő világbajnokot is maga mögé utasítva állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Szinte berobbant ebbe a mezőnybe. 

Petra emellett a tanulásban is jeleskedik.

– Diákunk a történelmi versenyeken is helyt állt – említette Barcsay István igazgató. – A Budapesti XIII. Kerületi Ady Endre Gimnáziumban a Reformkor történetéből rendezett Kárpát-medencei történelemversenyen harmadik helyezett lett. Erre Szabóné Széles Ildikó, Petra történelem tanára készítette fel. A háromfordulós lebonyolítás döntője egy háromórás egyéni izgalmas vetélkedő volt a versenyt szervező Ady Gimnáziumban, melyre 72 középiskolából 15 diák jutott be. Az eredményes szereplés fődíja az első két helyezett diákkal együtt egy szicíliai vulkántúra volt, amire a tavaszi szünetben került sor. A túrát a történelemverseny szervezője, a budapesti gimnázium történelem-földrajz szakos tanára, Farkas Zoltán szervezte. 

Petra az ottani diákokkal, tanárokkal a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről repült el Cataniába, ahol elfoglalták szálláshelyüket, majd megcsodálták a város ókori romjait. Catania Szicília szigetének keleti partján fekszik, a település a Jón-tengerre néz. 

– Taorminában számtalan ókori kultúrával ismerkedhettünk meg, találkoztunk az arab hódítás nyomaival is. A vulkáni túra során először 25 kilométert tettünk meg gyalogosan, hogy megnézzük az Etna vulkánt. Másnap a Lipari-szigetre látogattunk el, majd a Stromboli vulkánra vezetett az utunk. Ez a Föld egyik legaktívabb tűzhányója – mondta Peterman Petra. – A túrát a Vulcano megtekintésével zártuk. Nekem a legizgalmasabb élmény az Etna, Európa legnagyobb működő vulkánjának megmászása volt. A már-már kánikulai indulás után a magasban hideg és rendkívüli széllökések fogadtak bennünket. Hátborzongató volt...

– Tanulónk kedvenc tantárgyai közé tartozik a földrajz is, melyből előrehozott érettségire is készül – fűzte hozzá Barcsay István. – Áprilisban részt vett a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete által szervezett XIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. Erről azt érdemes tudni, hogy ez Magyarország, sőt, az egész Kárpát-medence legtöbb középiskolai tanulóját megmozgató földrajzos tanulmányi versenye. Februárban még 478 csapat 956 versenyzője vágott neki az első online fordulónak, ahonnan a legjobb 48 együttes „verekedte be” magát a szegedi országos középdöntőbe, majd végül a legeredményesebb 24 csapat pedig a döntőbe jutott. A versenyfeladatok mellett a szervezők színvonalas kísérőprogramokkal is várták a versenyzőket, hogy még élménydúsabb legyen a kétnapos szegedi tartózkodásuk. A középdöntős mezőnyben - immár második éve - helyet kaptak a mi iskolánk tanulói is. Az idei csapatunk tagjai Peterman Petra és testvére, Peterman Péter 11. a osztályos tanulók voltak, felkészítő tanáruk Ráczkevi János. A testvérpár itt is öregbítette iskolánk hírnevét. 

Petra továbbtanulási tervei még nem egyértelműek, de történelemből mindenképpen emelt szinten szeretne érettségizni. 

Szabóné Széles Ildikó felkészítő tanár és Peterman Petra 
Fotó: magánarchívum

 

A vulkáni túrán
Fotó: magánarchívum

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában