Helyi közélet

2017.06.23. 09:10

Súlyosan sérült az autóval ütköző tunyogmatolcsi motoros - Balesetek az elmúlt 24 órából

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Győrtelek felől Nagyecsed irányába közlekedett a 4922-es számú úton 2017. június 22-én 12 óra 15 perc körül motorkerékpárral egy 27 éves tunyogmatolcsi férfi. Haladása során egy előtte közlekedő járműszerelvénnyel ellátott gépkocsi előzésébe kezdett, melynek sofőrje ugyanebben az időben balra megkezdte bekanyarodását egy földútra. A motorkerékpáros az ütközést elkerülni már nem tudta, járművével felborult, és súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Mátészalkai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Perkedpuszta irányából közlekedett Balkány felé személygépkocsijával egy 23 éves balkányi férfi 2017. június 22-én 11 óra körül. A járművezető haladása során feltehetően figyelmetlenségéből és a nem megfelelő követési távolság tartása miatt későn észlelete az előtte közlekedő személygépkocsit, amely megállni szándékozott. A járművezető fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A baleset következtében a 23 éves járművezető könnyű sérülést szenvedett, a másik részes járművet vezető nő nem sérült meg.

Nyíregyháza Napsugár úton közlekedett a Borostyán út felől a Virágfürt utca irányába 2017. június 22-én 12 óra 10 perc körül tehergépkocsival egy 55 éves nyírteleki férfi. Haladása során a Napsugár út és a Virágfürt utca kereszteződésénél a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és behajtott az útkereszteződésbe, ahol nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy neki balról közlekedő gépkocsinak, melynek következtében összeütköztek. A baleset során a személygépkocsi sofőrje, egy 63 éves nyíregyházi nő könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában