Nyíregyházi Törvényszék

2024.01.31. 14:00

Zsinórral fojtotta meg terhes élettársát

A férfi azt mondta, korábban soha nem bántalmazta a nőt.

Száraz Anita

Fotó: Dodó Ferenc

Sírva ismerte be volt szerelme meggyilkolását a szerdai előkészítő ülésen O. B. J., ám azt tagadta, hogy korábban bántalmazta volna, dr. Fintor Nóra törvényszéki bíró ezért tárgyalásra utalta az ügyet. Ha a nyírkátai férfi a váddal megegyezően ismerte volna be a bűnösségét, le lehetett volna zárni az eljárást, ám nem ez történt. 

A hajánál fogva vonszolta

Az ügyész, dr. Blazsánné dr. Barna Emília ismertette a vádiratot, ami szerint O. B. J és J. E. 2021 óta éltek együtt. A kapcsolatuk nem volt kiegyensúlyozott, a férfi féltékenysége miatt gyakran veszekedtek, O. B. J. pedig többször is bántalmazta a nőt, aki azonban soha nem tett feljelentést. Tavaly májusban, egy újabb vita után J. E. otthagyta a férfit és egy ismerőséhez ment, aki befogadta a nyírkátai lakásába. A vádlott tudomást szerzett arról, hol van az élettársa, és május 27-ére virradó éjszaka az utcáról figyelte a lakást. Amikor a két nő kiment a ház mellé beszélgetni, berontott az udvarra, a hajánál fogva megragadta a sértettet, akarata ellenére az utcára húzta úgy, hogy a másik kezében egy kést tartott. Egy fás, erdős területre vonszolta az élettársát, akit többször megütött, megvágott, majd a nadrágját rögzítő zsinórral megfojtotta. A nő a helyszínen meghalt, a férfi pedig a rokonainál bujkált, amíg a rendőrök el nem fogták. J. E. húsz hetes terhes volt, s erről az élettársa is tudott. Az ügyész azt mondta, ha a O. B. J. a vádiratnak megfelelően beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 15 év szabadságvesztésre kellene ítélni – a férfi azonban kijelentette: soha nem bántalmazta a nőt. 

20240131_Bíroság emberölés_NYH_DF_KM-4264
 

Amikor kitisztult, már késő volt

A bíró kérdésére elmondta, a nő drogozott, amit ő nem engedett meg neki, s ezért költözött el. 

Május 27-én azért ment el a házhoz, ahol az élettársa ideiglenesen lakott, mert a tudomására jutott videófelvételekről akart beszélni vele. Azt mondta, hazamentek, ő gyógyszert vett be, majd elindultak az állomásra – állítása szerint a nő a fővárosba akart utazni. Hogy ezután mi történt, arra nem nagyon emlékszik. Úgy fogalmazott: „amikor kitisztultam, már késő volt”. Azt tudja, hogy megpróbálta újraéleszteni az asszonyt  – sikertelenül. Felkereste két rokonát, majd elszaladt, a következő emléke pedig az, hogy lekötözve fekszik egy kórházi ágyon. O. B. J. azt kérte, hogy a bíróság hallgassa meg a volt párját, és azt a nőt is, akinél az élettársával is laktak – szerinte ők igazolhatják, hogy nem bántalmazta a nőt. Hozzátette: nagyon bánja, amit elkövetett, sajnálja, ami történt. 
Az eljárás tehát tárgyalással folytatódik: március 27-én a vádlott mellett tanúkat hallgat meg a Nyíregyházi Törvényszék dr. Fintor Nóra vezette tanácsa.               

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában