2020.03.13. 08:55
Felfüggesztették az NHL-szezont is
A kosárlabda-bajnokság (NBA) után az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) is felfüggesztette mostani szezonját a koronavírus-járvány miatt.
A bajnokság első embere, Gary Bettman csütörtök kora délután tárgyalt a vezető testület tagjaival, és úgy határoztak, hogy időlegesen nem rendeznek mérkőzéseket.
„Azután, hogy tegnap egy NBA-játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, és tudva, hogy a két liga csapatai több csarnokon, öltözőn osztoznak, valószínűsíthető, hogy hamarosan az NHL közösségéből is lesz fertőzött.
Ezért nem lenne bölcs dolog, ha további mérkőzéseket rendeznénk” – mondta Bettman.
„A célunk, hogy a lehető leghamarabb, amikor erre megfelelő lesz az idő, folytassuk a bajnokságot”
- szögezte le.
A Stanley Kupáért 1893 óta mérkőznek meg a csapatok, és azóta mindössze két olyan év volt, amikor nem osztották ki a bajnoknak járó trófeát: 1919-ben a spanyolnátha-járvány miatt állt le a bajnokság, 2005-ben pedig a teljes a szezon elmaradt a játékosok és a liga közötti kollektív szerződés hiánya miatt.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg