Labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus

2024.09.03. 19:05

Két Szpari-játékos is a másodosztályban folytatja

Szon.hu

Fotó: Kovacs Peter

A labdarúgó NB I.-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos oldalán közölte, hogy Kesztyűs Barna és Horváth Kevin is távozik a csapattól.
– Az elmúlt napokban jött egy megkeresés a Honvéd részéről, hogy szeretnék szerződtetni középpályásunkat. Barnával egyeztettünk, és tudtam, hogy kislányai és párja távolléte miatt folyamatosan komoly áldozatokat hoz, ezért rá bíztam a döntést. Végül úgy határozott, hogy a fővárosba igazol. Nagyon hálásak vagyunk neki, amiért több mint egy éve igent mondott, oroszlánrészt vállalt abból, hogy hosszú idő után újra NB. I-es csapata legyen Nyíregyházának. Szeretnénk neki megköszönni az elmúlt esztendőt, és további sok sikert kívánunk – mondta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.
A Honvéd meghatározott átigazolási díj ellenében szerződtette a klubtól Kesztyűs Barnát.
– Nem volt egyszerű döntés, különösen, hogy az átigazolási időszak utolsó pillanatában érkezett az ajánlat, így gyorsan határoznom kellett. A Honvédban játszottam korábban, az ország egyik legnagyobb klubja, és sokat számított, hogy a családomhoz így sokkal közelebb lehetek. Köszönöm az elmúlt több mint egy évet, melyet Nyíregyházán tölthettem, szép sikereket értünk el, és örülök, hogy részese lehettem annak, hogy a Spartacust ismét visszaraktuk a futball térképére. Szurkolok a fiúknak a jövőben is, és köszönöm a klub vezetésének az átigazoláshoz való korrekt hozzáállást – tette hozzá Kesztyűs Barna.
További hír még, hogy a nyáron érkező Horváth Kevin további fejlődése, és a minél több játékperc szerzése érdekében az NB II.-es Mezőkövesdre adták kölcsön a szabolcsiak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában