Kézilabda

2023.09.19. 11:05

Háromszoros Bajnokok Ligája-győztes szórta meg a Mátészalkát

Szon.hu

Gáspár Dóráék nem bírtak a Debrecennel

Fotó: Gazdag Mihaly

Hétvégén a második fordulót rendezték az NB II.-es bajnokságokban. Hölgyeknél a Mátészalka a Miskolcot fogadta, a hazaiak részéről Drabik Panna gólerős játéka is kevés volt a sikerhez, mert a borsodiaknál többen is jó teljesítménnyel rukkoltak elő, többek között a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Puhalák Szidónia hatszor volt eredményes. A Vitka SE magabiztos győzelmet aratott a Hajdúböszörmény ellen, míg az Újfehértó KSZSE Debrecenben kapitulált. Ami a férfiakat illeti, a Kisvárda hazai pályán vármegyei rangadót veszített a Nyírbátor ellen, a Tiszavasvári pedig Hajdúböszörményből tért haza pont nélkül.

Kézilabda: NB II., D csoport, 2. forduló
Női
Mátészalka–Miskolc 29–40 (14–19) 
Mátészalka, 70 néző, v.: Aczél, Nagy L. Mátészalka: Szórádi – Bodó I. 1, Tóth A. 1, Bodó B. 2, Deme B. 3, Drabik P. 12/5, Ábri 4. Csere: Lőrincz (kapus), Tóth V., Lengyel 2, Nyíregyházi, Durbák 1, Bákonyi, Czakó 3. Edző: Drabik Péter. Kiállítások: 18, illetve 12 perc. Hétméteresek: 5/5, illetve 1/1.
Drabik Péter: – Ezúttal jobb volt az ellenfél, bár a különbséget túlzónak tartom. Rengeteg kiállítást kaptunk, 18 percet játszottunk emberhátrányban, ezt nem bírta el a csapat. Pénteken javítunk.
Vitka SE–Hajdúböszörmény 27–20 (15–10)
Kisvárda, 30 néző, v.: Jakab, Kónya. Vitka SE: Farkas – Kónya 2, Repák V. 11/6, Makkai, Rózsa, Repák D. 6/1, Haraszti 4. Csere: Lakatos 2, Birta B. 1, Veres, Vass 1, Békés. Edző: Németh Tibor. Kiállítások: 2, illetve 12 perc. Hétméteresek: 10/7, illetve 4/3.
Németh Tibor: – Magabiztos győzelmet arattunk. Lehetett volna nagyobb is a különbség, ha a ziccereinket nagyobb hatékonysággal használjuk ki.
DVSC U21–Újfehértó KSZSE 44–25 (20–11)
Debrecen, 70 néző, v.: Harsányi, Magyar. Újfehértó: Torkos – Barta, Gyuró 4, Pál 6/2, Gáspár 4/2, Bernáth 1, Lengyel. Csere: Csikós (kapus), Hruska 1, Ferenci, Páll, Gergely 2, Filek 1, Szabó 4, Lengyel 2. Edző: Kelemen Gréta. Kiállítások: 8, illetve 12 perc. Hétméteresek: 8/6, illetve 4/4.
Kelemen Gréta: – Szégyenteljes játékot produkáltunk, így megérdemelt nagy különbséggel nyert a Debrecen.
További eredmény: Ungvár–Eszterházy U21 39–23 (20–11)
A bajnokság állása

 

Férfi
Hajdúböszörmény–Tiszavasvári 34–28 (16–14)
Hajdúböszörmény, 100 néző, v.: Rácz, Rigó. Tiszavasvári: Tóth – Balogh 1, Tuska 4, Bohács 6, Gazdag 2, Feid 1, Horváth 2. Csere: Boczák (kapus), Csikós, Balázs 8/2, Halmos 1, Orosz 2, Kozma, Boros, Kórik 1. Edző: Türk Ferenc. Kiállítások: 4, illetve 12 perc. Hétméteresek: 5/3, illetve 3/2.
Türk Ferenc: – Ha az eredmény nem is ezt mutatja, jobban játszottunk, mint az előző fordulóban. Bosszantó hibák miatt azonban ismét vereséget szenvedtünk.
Kisvárda–Nyírbátor 24–29 (11–13)
Kisvárda, 150 néző, v.: Móré, Pásztor. Kisvárda: Hostisóczki – Czeglédi 4, Csendes 7, Ruzsinszki 1, Bod, Kovács Á. 1, Bottka 4/3. Csere: Simon (kapus), Király 2, Revák 2, Vass G. 1, Kapdos, Jenei 1, Gyebnár 1, Széles. Játékos-edző: Simon András. Nyírbátor: Felföldi – Albecz 3, Gubó 4, Mészáros 3, Bor 6, Tamás 2, Szedlacsek 8/1. Csere: Gadnai (kapus), Weibli, Siket, Lapos 3, Láng. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 10, illetve 10 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 2/1.
Simon András: – Az első félidőben nagyjából minden a terv szerint működött. A mérkőzést azonban a kevesebbet hibázó csapat nyerte. Gratulálok a Nyírbátornak, további sok sikert nekik.
Falcsik Miklós: – Rengeteg hibával játszottunk, de ellenfelünknek sikerült felülmúlnia ezt, így értékes két pontot szereztünk.
További eredmények: Balmazújváros–DEAC II. 29–27 (15–12), Hajdúszoboszló–Hajdúnánás 26–23 (11–13).
A bajnokság állása
 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában