2020.10.16. 08:21
Kisvárda helyett Tunéziában
Yasin Hamed a Szpari edzései helyett a szudáni válogatott összetartásán vett részt.
Tunéziában kellemes volt az idő
Fotó: klub
Miként arról már beszámoltunk, szombaton Kisvárdán játszott edzőmeccset a Szpari. Akkor megjegyeztük, hogy a hiányzók között van többek között Yasin Hamed is. Aztán a klub honlapjáról szerdán este kiderült, hogy nem volt sérült, sőt igazoltan hiányzott, hiszen a szudáni válogatott összetartásán vett részt. A szudáni válogatottban tavaly mutatkozott be a gyors lábú támadó, akkor hetvenhét percet játszott a Guineai-öbölben található São Tomé és Príncipe sziget válogatottja ellen.
– Nagyon boldog voltam, mikor megkaptam a meghívót – kezdte a klub honlapján a húszéves focista. – Örülök, hogy a keret tagja lehettem. Miután megérkeztünk, regeneráló edzésünk volt, majd labdás edzések következtek, a felkészülési mérkőzések előtt pedig egy kis taktikai tréning. Elsőként Tunézia ellen játszottunk, amely Afrikában egy topcsapat, sajnos kikaptunk 3–0-ra.
Ghána ellen tétmeccs
Akkor Yasin az első félidőben kapott lehetőséget. A második mérkőzést hétfőn este Togo ellen játszotta a szudáni együttes. Yasin pihent, az eredmény pedig 1–1 volt.
A szudáni válogatott az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjének C csoportjában szerepel. November 17-én a két forduló után hat ponttal listavezető Ghánával játszik a 3 pontos szudáni együttes.
KM