Nyíregyháza

2024.08.04. 20:00

Nyitott könyv volt nekik Nyíregyháza

Az Olvasókörök Szövetsége nyári találkozójának a szabolcs-szatmár-beregi vármegyeszékhely adott otthont.

L. Tóth Lajos

Három napon keresztül igen változatos lehetőségeket kínáltak Nyíregyháza és a vármegye megismerésére a szervezők

Fotó: Listván Attila és Takács Magdi

Az Olvasókörök Szövetsége három napon keresztül Nyíregyházán tartotta a nyári találkozóját. Az országos rendezvény házigazdája az idén 10 éves Móricz Zsigmond Olvasókör volt. 
– Egy évvel azután, hogy csatlakoztunk a szövetséghez, megrendezhettük e rangos „csúcstalálkozót”. Ez roppant megtisztelő számunkra – mondta dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Olvasókör elnöke. – A találkozóra Nagykanizsától Debrecenig 17 olvasókör nyolcvannégy tagja érkezett Váci Mihály „szőke városába”. A rendezvénysorozat megnyitóját a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban tartottuk, ahol miután köszöntöttem a vendégeket, Szűcs László, az Olvasókörök Szövetsége társelnöke szólt az olvasóköri tagokhoz. Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója bemutatta a bibliotékát, majd levetítette Nyíregyháza imázsfilmjét. A könyvtárban tett séta során többek között a Csiriptanyára és a Médiatár különlegességébe, a green boxba is bepillanthattak az érdeklődők.

Az Olvasóköri Szövetség nevében Kis Imréné és Szűcs László társelnökök megkoszorúzták névadónk, Móricz Zsigmond szobrát. Azt követően Nyíregyháza belvárosi látnivalóival, értékeivel ismerkedhettek meg a vendégek - dr. Mercs István, dr. Bihari Albertné és Leviczky Zoltán kalauzolásával. A találkozó résztvevői érzékelhetően csodálták a város épített és természeti örökségét. A nap záróeseményét a patinás Hotel Korona Kodály-termében tartották. A zenés est beköszöntőjeként Antal Éva László Gézáné: Örömének című versét olvasta fel, mely a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület énekkarának „varázsáról” szól, majd az énekkar népszerű slágereket adott elő Antal Krisztina vezényletével. A VOX együttes húzta a talpalávalót majdnem kivilágos virradatig.
– A második nap délelőttjén folytattuk Nyíregyháza felfedezését, immár a kulturális negyedben. A városnéző sétát versek és próza előadásával színesítettük. Váci Mihály szobránál Abonyiné Antal Anna a költő Mindenütt otthon című versét szavalta, Tordai Tiborné Krúdy Gyula szobránál az író városunkhoz kötődő írásából olvasott fel részletet, Kulcsár Gabriella Bessenyei György szobránál olvasta fel Vietórisz József: A gárdista kacagánya című versét. 

A finom ebéd elfogyasztása után a „Nyírség oázisába”, Sóstógyógyfürdőre látogatott el az olvasókörök csapata. Hűsítő fagyit nyalogatva  az idilli környezet, a tóparti séta, a Svájci lak látványa elbűvölte a vendégeinket. A legek állatparkja sem maradhatott ki, benne a látványos fókashow-val, a Jégvilággal és a Zöld Piramissal. Az ízletes  vacsorát követően a találkozó fénypontja következett: a vándorbot és vándorzászló ünnepélyes átadója.
– A Móricz Zsigmond Olvasókör nevében Gerliczki Andrással és Leviczky Zoltánnal vettük át a vándorbotot a tavaly nyári találkozó rendezőitől, a debreceni Csapókerti Olvasókör képviselőitől, majd felkötöttük az olvasókörünk szalagját a vándorbotra. Ugyancsak zene kíséretében érkezett meg a vándorzászló a tavaszi találkozó szervezőitől, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör képviselőitől, melyet szintén szívesen  fogadtunk.  Ezt követően Szűcs László társelnök a zászlószöget ünnepélyesen belekalapácsolta a zászlórúdba, majd elmondta, hogy ezt a szöget az olvasóköri találkozók 3 napos szervezői kapják áldozatos munkáikért. 

A gálaesten 7 olvasókör adott ízelítőt abból a  sokszinűségből, mely őket jellemzi. A népdalok, arató- és bordalok mellett versek, prózai részletek is elhangzottak, valamint vidám jeleneten is szórakozhatott az olvasókörök közössége. Az est folklórműsorral zárult: Simon Józsefné  énekelt, Makó Pál citerázott, a közös éneklés és tánc sem maradt el.

A nyári találkozó harmadik napján a vendégekkel a vármegye egyik legértékesebb történeti emlékhelyére, a vajai  Vay-várkastélyba kirándultak.  
– Hermeli Csabáné és Lamos Lászlóné vezetésével megtekintettük a Vay Ádám Muzeális Gyűjteményt, a szoborparkot és a Molnár Mátyás sétányt.

Nagy Csaba tárogatóművész kastélyban tartott Történelemidézés tárogatóval című zenés vetítettképes előadása, valamint a Rákóczi-dalok közös éneklése is  felejthetetlen élményt nyújtott a vendégeinknek. Hálásan köszönjük az Olvasókörök Szövetsége, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Hotel Korona, a Luther Márton Evangélikus Kollégium, a Nyíregyházi Állatpark, a Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye és a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség támogató együttműködését.
– Reméljük, hogy „ A közös zsákot tölteni kell!” gondolat szellemében, hasonló értékek mentén az értékteremtő közösségek sokszínűségének bemutatásával, a tapasztalatok cseréjével, a  kapcsolatteremtéssel, az összetartozás élményének megélésével, elmélyítésével, a hagyományőrzés és a közösségépítés fontosságának hangsúlyozásával és a generációk közötti együttműködés erősítésével elérte a célját a találkozó. 

A visszajelzések szerint az olvasókörök színe-java jól érezte magát szép, élhető, befogadó városunkban, megtartó közösségeinkben és lelkiekben feltöltődve, maradandó élményekkel gazdagodva tértek haza azzal az érzéssel, hogy ide még vissza kell jönni! 

Lelkes hangulatfelelősök

A gálaesten bemutatkozott olvasókörök: a Kiskanizsai Polgári Olvasókör Árvácska Népdalköre, a lippai Degré Alajos Olvasókör (Románia-Czernák Ferenc), a Mohácsi Polgárok Olvasóköre (Szűcs László, Szűcsné Bozóki Katalin), a Mező-Berény Olvasókör (Benyovszky Pál Márton), a Püspökladányi Kossuth Olvasókör Népdalköre (Lövei Sándorné), a hódmezővásárhelyi Csúcsi Olvasókör (Beller Edit és Fazekasné Beller Gyöngyi), a nyíregyházi Móricz Zsigmond Olvasókör (Abonyiné Antal Anna, Bodnárné Nagy Edit, Szabó Veronika) és énekkara (Ignácz Lászlóné).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában