2023.10.17. 13:22
Prima-díj: döntöttek a vármegye idei kiválóságairól
Az idén 17. alkalommal adják át a rangos elismerést a vármegyeháza dísztermében.
Fotó: Sipeki Péter
– Talán nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt 17 évben soha ennyi jelölés nem érkezett. Mindannyian méltók lennének a Megyei Prima-díjra, ám kategóriánként csak egy jelölt maradt, akik közül október 27-én, pénteken a vármegyeháza dísztermében 18 órától megrendezett 17. díjkiosztó gálán derül ki, elnyerték-e az elismerést – mondta az idei rangos eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke. A VOSZ vármegyei elnöke kifejtette: 13 tagú társadalmi kuratórium – melynek tagjai voltak többek között a VOSZ elnöksége, a Nyíregyházi Egyetem, a Móricz Zsigmond Színház, a megyei könyvtár, a sportcentrum, a vármegyei médiák képviselői – döntött hosszas egyeztetés után a kategóriák legjobbjairól.
Hárman kaphatják meg a díjat
A tíz kiemelkedő szakemberből hárman nyerhetik el az 1-1 millió forinttal járó díjat, amihez egy 500 ezer forintos különdíj is tartozik. Az utóbbit megosztva is kiadhatják. A díjazottak az oklevél mellé megkapják az égre törő íjász ábrázoló szobrot, a különdíjas pedig egy Kincsemet, a leghíresebb magyar versenylovat ábrázoló tűzzománc alkotást vehetnek át. Mint kiderült, folytatva a korábbi évek hagyományait a felajánlásoknak köszönhetően biztosan minden jelölt elismerésben részesül. A kandidálás már önmagában is komoly elismerés, és a jelöltek névsorából pedig kitűnik, igazi kiválóságok kerültek az élre, akik jól jelzik, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye méltán lehet büszke a szakterületek kiváló képviselőire.
Czomba Csaba hozzátette: az idei vármegyei príma gálára Eppel János, a VOSZ országos elnöke és a díjat alapító Demján Sándor özvegye is elfogadta a meghívást, így együtt ünneplik majd a vármegye kiválóságait.
A jelöltek
Magyar irodalom: Béres Tamás
Magyar színház-, film- és táncművészet: Tóth Károly
Magyar képző- és iparművészet: Bíró Lajos
Magyar tudomány: dr. Szép Tibor
Magyar oktatás és köznevelés: Huszárné Kádár Ibolya
Magyar építészet: Végh József
Magyar ismeretterjesztés és média: Tarczy Gyula
Magyar sport: Orendi Mihály
Magyar Népművészet és közművelődés: Sántha Miklós
Magyar zeneművészet: Cantemus Kórus