Felszállott a páva – ötven farktollal

Pihennek a faragókések, csendes a vitkai általános iskola, ugyanis az elmúlt pénteken, június utolsó napján véget ért a már hagyománynak számító fafaragótábor. A záróünnepségen felavatták a tábor öt napja alatt elkészített pávát, amelynek ötven tolla van. Hogy miért pont annyi? Azért, mert az idei rendezvény éppen az ötvenedik volt immár a sorban.

Emlék a kerek évfordulóra 

Erről is mesélt szerkesztőségünk érdeklődésére a tiszabezdédi származású Halász Attila táborvezető, aki a Márokpapihoz kötődő Gál Szabolccsal együtt éppen húsz éve irányítja nyaranta a faragók találkozóját. 

– Kezdő fafaragóként egykoron én is részt vettem a tábor életében és munkájában. A faragással egyébként a középiskolás éveim alatt Mátészalkán ismerkedtem meg, Baloghné Béres Györgyi tanítványa voltam egykoron. Pedagógusként dolgozott, s mellette vezette a szakkört. Először ő hozott el engem is Schmidt Sándor táborába, s aktívan részt vett a mindennapi munkában. Sajnos, már nem lehet velünk, mind a mai napig érezzük hiányát – mondta Halász Attila szerkesztőségünknek még a záróünnepség előtt. 

– Az idén különleges munkák vártak a tábor lakóira. A közelmúltban elvesztettük két faragótársunkat, az ő emlékükre és tiszteletükre készítettünk egy-egy kopjafát. Az egyik Jászberénybe, a másik Gödöllőre kerül. 

– Ugyanakkor a tábor történetében az idei volt az ötvenedik rendezvény, s ennek a jubileumnak szerettünk volna méltóképpen emléket állítani. Ötéves ciklusonként szoktunk emléket készíteni, de ez annyira fontos évforduló valamennyiünk életében, hogy végül elkészítettünk egy nyitott farkú pávát, aminek éppen ötven tolla van – magyarázta a tábor vezetője.

Soprontól Svédországig 

– A záróünnepségen avatjuk fel, s utána bekerül a Fafaragó Galériába. A galériának Vitkán a védőnői szolgálat épülete ad otthont, ott helyezzük majd el a pávát is. Hagyomány, hogy a tábor lakói egy-egy munkájukat ajándékba adják a városnak, vagyis bekerülnek a Fafaragó Galériába, de már annyira szűk ott a hely, hogy inkább közös munkákat készítünk, s azt ajándékozzuk a településnek. 

– A fafaragótábor egyrészt országos, másrészt nemzetközi, így a korábbi években jöttek vendégek többek között Svédországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Dániából. Az idén egy svéd faragó vett részt a tábor munkájában, a legtávolabbi magyar faragó Sopronból érkezett, én egyébként Érdről jöttem, ott élek – folytatta Halász Attila. 

– A legfiatalabbak huszon­évesek, a legidősebbek hetven év felettiek. A nagy korkülönbség ellenére családias, baráti a hangulat. Vannak, akik év közben is találkoznak, tudnak egymásról, segítik egymást mind szakmailag, mind emberileg. A tábor öt napja alatt kiállítást rendeztünk az elmúlt ötven év munkáiból az általános iskola épületében. Ennek az volt a célja, hogy a tábor lakói bemutatkozzanak egymásnak és a látogatóknak. 
Vajon miben rejlik a faragás varázsa? – kérdeztük a 46 esztendős Halász Attilától, aki Tiszabezdédre faragott már emlékoszlopot, Nagygécre pedig imádkozó kezeket.

Szerelemmé válik 

– A fafaragás egy életérzés. Ha az ember ráérez az ízére, nem szabadulhat többet tőle. A faragás szerelemmé válik, egy életre szól. Az élet minden területét átöleli a fa, mindenhol találkozhatunk vele. Ez egy olyan alapanyag, amely örökké él, kifogyhatatlan, a születéstől a sírig elkíséri az embert. 
A záróünnepségen Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere mondott köszöntőgondolatokat, majd felavatta Halász Attila táborvezetővel a „jubileumi pávát”. 
Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke szintén méltatta a fafaragótábor öt évtizedes munkásságát, majd átadta a vármegyei önkormányzat díszoklevelét a kultúra és a művészetek érdekében kifejtett munkáért a jubileumát ünneplő Vásárosnaményi Fafaragótábornak, amit 1973-ban Schmidt Sándor fafaragó népi iparművész, a népművészet mestere alapított.

Gazdálkodás a talentummal 

A rendezvényen a Vácról érkezett Juhász András fafaragó arról tartott előadást a bibliai példára utalva, ki hogyan gazdálkodik a talentummal, vagyis a tehetségével. Valaki jól gazdálkodik vele, fejleszti magát, valaki pedig nem veszi komolyan, nem él a lehetőséggel. 
Varga János, a Beregi Múzeum igazgatója Az életfa gyökerei címmel a népművészetről adott áttekintést, Halász Attila pedig a tábor elmúlt évtizedeiből elevenített fel emlékezetes pillanatokat. 

Ezután a táborlakók és a tábor életét segítők a Beregszem Hagyományápoló Művészeti és Kulturális Egyesület tagjai által hímzett keresztszemes emlékplakettet vehettek át. Az ünnepség után a tábor résztvevői úgy köszöntek el egymástól, hogy jövőre újra találkoznak Vásárosnaményban. 

MML