Félt, hogy összecseréli a gyerekeket az oviban

– Mindig attól féltem leginkább, hogy más gyerekét viszem haza az óvodából. Elég viccesek a mieink, simán kitelt volna tőlük, hogy odaküldenek valakit maguk helyett, de eddig erre még nem volt példa, soha nem éltek vissza azzal, hogy a szüleik látássérültek – árulta el mosollyal a hangjában Dankó Pál. A nyíregyházi családapával a fehér bot napja apropóján beszélgettünk – az október 15-ei világnap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit és teljesebb értékű beilleszkedésük útját a társadalomba.

Mi van, ha a baba is látássérült lesz?

– Katával 2005-ben a vakok egyesületében, egy angol tanfolyamon ismerkedtünk meg. Miután végeztünk, másfelé sodort minket az élet: én maradtam itt önkéntesként, ő több helyen, egyebek mellett a Fehér Bot Alapítványnál is dolgozott. Amikor új munkaerőt kerestünk, jelentkezett és fel is vették, így kollégák lettünk, aztán egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ahogy teltek az évek, egyre többet beszélgettünk a jövőről, a gyermekvállalásról, hogy merjünk-e belevágni, mert mi van, ha a baba is látássérült lesz. Végül arra jutottunk, hogy eddig is sikeresen vettük az akadályokat, s ezután sem lesz másként, így született meg épen és egészségesen 2015-ben Petra lányunk, három és fél évvel később pedig Benedek fiunk – engedett bepillantást a családdá válásuk részleteibe Pál.
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének alelnöke, a szolgáltatócentrum vezetője 3–5 százalékos látásmaradvánnyal él, míg felesége, Kata az egyik szemére vak, s a másikon ugyan 20 százalékos a látása, zöldhályog miatt beszűkült a látótere.
– Ő messzebbre ellát, a térben viszont én boldogulok jobban. Kiegészítjük egymást – jegyezte meg az apuka, akinek nem volt kétsége azzal kapcsolatban, hogy párjával helytállnak a gyermeknevelés terén. – Vágytam is erre a szerepre. Ott voltam a születésükkor, amiért nagyon hálás vagyok a doktor néninknek, aki teljes mértékben támogatta ezt, mert tudta, mennyire fontos nekem, nekünk. Miután Petrát hazavittük, gyorsan belerázódtunk a gyereknevelésbe. A fürdetés, pelenkázás, etetés, később a közös játék soha nem jelentett problémát, ami igazából nehézséget okozott egy kicsit, az a bölcsődei, óvodai élet, azon belül is a kapcsolattartás. Általában a hangjuk alapján próbálom azonosítani az embereket, és megesik, hogy összekeverem őket. Mindig el kell mondanom azt is, hogy nem azért nem köszönök, mert bunkó vagyok, egyszerűen nem látok jól, és nem elég felém inteni vagy biccenteni. Tudom, ezek apróságnak tűnnek, de nekünk ezek jelentik a legnagyobb kihívást a mindennapokban, nem a közös leckeírás.

Meg kell tanulnunk jól segíteni

– Petra lányunk kezdettől fogva komolyabb volt, kisgyermekként is sokat segített Katának a közlekedésben. Szinte érezte, hogy ha valamit mutatni akar nekünk, közelebb kell tartania. Benedek még kissé szeleburdi, de azért azt ő is tudja, hogy ha messzebbre szalad, már nem látjuk őt, az ő felelőssége tehát, hogy a közelünkben maradjon. Szerencsére sem az óvodában, sem az iskolában nem bántották őket miattunk. Petrának van egy nagyon jó osztályfőnöke, szerveztünk az osztályukba szemléletformáló órát, ahol bemutattuk, hogyan élnek, milyen eszközöket használnak a látássérültek, így közelebb kerülhettünk a társaihoz. Ha mentem érte, odajöttek, kérdeztek, néha még most is rácsodálkoznak, hogy biciklivel járok, szóval közvetlenek és érdeklődők.
A mikrokörnyezeten túl azonban megesik, hogy segítségre van szükségük. Kérdésünkre, hogy tudunk-e jól segíteni, Pál elmondta: érzékenyítéssel foglalkozó emberként úgy látja, egyre inkább.
– Látássérültként a mi feladatunk, hogy megmutassuk, hogyan támogathatnak minket megfelelően. Régebben többször volt olyan – de most is előfordul olykor –, hogy megkérdeztem valakit, hányas busz jön éppen, és azt felelte, ki van írva. Ilyenkor nem elég azt felelni, hogy de nem látom, el kell magyaráznom, hogy miért nem. Nagyon fontos a szemléletformálás, hiszen a mi javunkat szolgálja. Én pozitívan állok hozzá, és azt tapasztalom, hogy jó irányba változnak a dolgok.