Jön a Nyíregyháza Spartacus-Zalaegerszeg

9 órája

A sajtófőnök Szpari-szíve immár az élvonalban dobog

Végig kísérte a Nyíregyháza Spartacus útját az élvonalig, a három otthoni teltházas mérkőzés örök emlék marad.

L. Tóth Lajos

Dankó László egyetlen meccset sem hagyna ki hazai pályán

Forrás: Trifonov Éva

Példátlanul példás mutatóval bír a Nyíregyháza Spartacus: az aktuális idényben három egymást követő otthoni mérkőzése is teltházas volt a vadonatúj Városi Stadionban. Vasárnap 13 órától a Zalaegerszeg lesz a vendég. Társadalmi esemény lett újra futballmeccsre járni, ezt Dankó László, a Szpari sajtófőnöke, a Nyíregyházi Televízió szerkesztő-riportere is megerősítette az aréna lelátóján, miközben a ragyogó minőségű szőnyeget, a szép, zöld gyepet szemlélte:
- Nem csak a futballban, hanem a csapatokat érintő médiaérdeklődésben is nagy a különbség az élvonal és a másodosztály között. Minden mérkőzést minimum 12 kamerával élőben közvetítenek, országos csatornák készítenek beharangozókat, számos internetes portál tudósít a találkozókról. Az eddigi hazai meccseinken rendre megtelt a sajtóterasz a Városi Stadionban, ami több mint harminc újságírót, fotóst jelent. Az nagyon jól esik, hogy az idegenbeli mérkőzéseken mindenhol örömmel fogadnak minket, és gratulálnak, hogy ismét az NB I.-ben szerepel a Szpari. 
- Szokták mondani, hogy a jót könnyű megszokni. Valóban sokat jelent, hogy egy modern létesítményben dolgozhat mindenki. Látjuk, hogy mekkora a kontraszt a korábbi helyszínekkel, ugyanakkor hálásak vagyunk, hogy befogadtak bennünket az építkezés ideje alatt. 
Dankó László nagyon várta a nyitányt, a Fehérvár ellen fehéren-feketén az emlékezetes debütálás volt a cél: 
- Az első meccs fantasztikus volt – három év után újra itthon játszani, mégpedig 8 ezer néző előtt. Sok újdonság volt a korábbiakhoz képest. Elég csak a VAR-rendszert említeni. Egy applikáción keresztül kapja meg az információkat az eredményjelző kezelője, akinek ki kell tennie azonnal, ha vizsgálat van. A tévéközvetítések miatt minden másodpercnek súlya van. Nem lehet késni a kezdőrúgással, a mérkőzés utáni interjúknál máris rendelkezésre kell állnia a kiválasztott játékosnak, a vezetőedzőknek. A szövetség marketing kézikönyvében mindent pontosan szabályoztak,  még azt is, hogy a nyilatkozófalon melyik matricának hol kell lennie. 
Vajon kibújhat a sajtófőnökből a drukker? Lehet elfogult?
- Ahogy elkezdődik a mérkőzés, azért az ember óhatatlanul szurkolóvá válik. A sajtósok között évek óta nagyon jó a kapcsolat, igyekszünk egymásnak segíteni már a találkozót megelőző héten is. Fotók, jegyinformációk, beharangozók küldése, akkreditációk fogadása – van teendő bőven. A kezdés után mindenki a tudósításokkal van elfoglalva, majd az összecsapás után a sajtótájékoztatóra mindenki hozza a saját vezetőedzőjét, lehetőleg minél gyorsabban, hogy az újságíró kollégák is haladhassanak. A meccsek utolsó tíz percét mindig a pálya szélén kell töltenünk, és a pályaszéli riporter munkáját kell segítenünk. Ott, a két kispad között érezhető igazán egy-egy mérkőzés hangulata.
A nézők már hozzászokhattak, hogy nem pusztán csak a fociról szól az egész program, ügyelnek a színvonalas körítésre. A nagy nyilvánosság előtt köszöntötték például a város, a vármegye olimpikonjait, edzőit. 
- Tervezünk hasonló programokat. A Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatával például remek a viszony, a lányok jelezték is, hogy ha a sorsolásuk megengedi, szeretnének majd kijönni az egyik találkozóra. Kiváló a kapcsolat a futsalcsapattal is, több Szpari-játékos rendszeresen ott van az A-Studió NB I.-es meccsein, sőt, télen egymás ellen pályára lépett a két együttes a Continental Arénában. Reméljük, ennek is lesz folytatása. 
Dankó László életét keresztül-kasul behálózza a sport: 
- Édesapám vitt ki először Szpari-mérkőzésre nyolc évesen, és azóta rengeteg élményt adott a klub. Szurkolóként minden hétvégén ott voltam a meccseken, aztán a munkámból adódóan 1996 óta egyetlen hazai derbiről sem hiányoztam. A lányom is meccsnapon született, de még időben, így délután már ott lehettem a stadionban. Sok játékossal és edzővel dolgozhattam együtt, és büszkén mondhatom, hogy mindenkivel jó volt a viszonyunk. Olyan ez, mint egy második család. Ha győzünk, együtt örülünk, ha kikapunk, együtt szomorkodunk. Nyíregyháziként nem tudom elképzelni, hogy az ember másik csapatnak szurkoljon. Jó volna egy sikerélmény a Zalaegerszeg ellen...

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában