Vizit Fehérgyarmat testvérvárosában

Fehérgyarmat a görögországi Szkidra, a romániai Sárközújlak, a szlovákiai Kőhídgyarmat és az ukrajnai Nagyszőlős mellett a lengyelországi Niskóval ápol testvérvárosi kapcsolatokat. Ott jártak a minap: a szabolcs-szatmár-beregi településvezetőkből álló delegáció a tizenegy éve élő együttműködés szálait erősítették a személyes jelenlétükkel. A mindössze 15 ezres lélekszámú Nisko a Kárpátaljai Vajdaságban, a San folyó mellett található Stalowa Wola szomszédságában. 

– Lengyelországi utunk szervezése során segítséget kértem régi barátaimtól, Niskóból. A látogatásunk alkalmával gratuláltam a város új polgármesterének, Konrad Krzyżaknak, aki történelemtanár is egyúttal – közölte dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő. Apropó, történelem! 

Volt aktualitása, apropója is a szabolcs-szatmár-beregi vizitnek: 85 évvel ezelőtt, 1939. szeptember elsején, hajnalban a német csapatok hadüzenet nélkül átlépték Lengyelország határait. Ezzel vette kezdetét a második világháború.

– Tisztelettel adóztunk mindazok előtt, akik a náci német és szovjet terror alatt szenvedtek. S ha már Lengyelországban jártunk, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a másfél hónapja Domostawában ünnepélyesen átadott Volhíniai Mészárlás emlékművéhez, amelyet Andrzej Pityński kiváló lengyel szobrász készített-. Ő 1974 óta élt New Yorkban, gyakran nevezik „a lengyel történelem amerikai nagykövetének”. A monumentális, fájdalmas és felkavaró emlékmű a „véres vasárnapra” emlékeztet: 1943. július 11-én a II. Lengyel Köztársaság keleti határvidékein élő polgári lakosságot tömegesen semmisítették meg a nacionalisták. Teljesen igaza van Moskal plébánosnak, aki elmondta a szobor felszentelésekor: „Add meg nekünk, Isten, hogy mindazok, akik az emlékműnél imádkoznak, emlékezzenek arra, hogy a gyűlölet halált szül, a szeretet életet, az igazság pedig Istenhez, a szeretet és az örök élet forrásához vezet”. A megemlékező koszorúnkra a II. világáború kitöréskor hivatalban lévő lengyel külügyminiszter gondolatait írtuk rá: „Az ember, a nemzet és az állam életében csak egy megfizethetetlen dolog van: a becsület” (Jozef Beck).  A hazautunk során egy kicsi lengyel falu, Kosina határában álltunk meg. A II. Lengyel Köztársaság hadseregének legfiatalabb ezredesére, a nagyon fiatalon, 22 évesen hősi halált halt legenda Leopold Lis Kula születési helyén róttuk le kegyeletünket. Józef Piłsudski a tinédzser középiskolás diákot azok közé sorolta, akik „az iskolatáskájukban hordják a marsallbotot”. Leopold Lis Kula a Lengyel Légiók 1. dandárjában bizonyította hősiességét. Érettségi vizsgáját a háború alatt tette le. Rzeszów Pobitne temetőjében temették el a fiatal legendás hőst. A koporsójára helyezett virágok között volt egy koszorú, amelyen ez állt: „Bátor fiamnak – Józef Piłsudski”.

A Tarnov és Gorlice melletti, erődszerű orosz állások áttörése 1915 május elején rendkívül nagy stratégiai sikert jelentett a központi hatalmaknak. A gorlicei siker után honvédeink üldözőbe vették az oroszokat. Az ellenség 160 kilométer széles fronton visszavonulóban volt. Az oroszoknak a folyók mellett – melyek a Kárpátoktól a Visztula felé folynak – egymás mögött védelmi vonalaik voltak. 1915 május közepétől a San folyó mentén Niskó és Rudnik településeknél komoly harcok folytak.

„A gránátok egymás után süvítenek, sűrű egymásutánban robban fejünk felett a srapnel” – írja visszaemlékezésében egy hadapród. A véres harcokban sok kelet-magyarországi ezred is harcolt. Őseinkre, a magyar katona vitézségére is emlékezve gondoltuk úgy a térségünk polgármestereivel, hogy felkeresünk egy-két helyszínt, ahol a magyar bakák halált megvető bátorsággal harcoltak. Segítségünkre volt Bartosz Naklicki, a niskói polgármesteri hivatal dolgozója, aki egy rudniki hagyományöző civil szervezet egyik vezetője, és régi ismerősöm, Amanda Siudi, a niskói polgármesteri hivatal kabinetvezetője. Mindketten meghatódva figyelték, ahogy zarándokcsoportunk a przędzeli és rudniki temetőkben Széles András tunyogmatolcsi származású citeraművész első világháborús katonadalait hallgatva és természetesen énekelve is tisztelegtünk a magyar katona vitézsége előtt. Utunk egy Osztrák-Magyar Monarchia idején épült vasúti őrház megtekintésével folytatódott a Nagy Háborúban is stratégiai jelentőséggel bíró Viszloka folyó melletti Tryńczában.

Az őrtorony története a 20. század elejére nyúlik vissza. 1900 elején új vasúti összeköttetés nyílt Galíciában. A 74,7 km hosszú vonal Przeworsktól Leżajskon és Niskon át Rozwadówig húzódott. Ezt a vonalat, akárcsak a felosztott Lengyelorság területen lévő többi vonalat, megerősített őrtornyok védték.

1914-ben több mint 30 hasonló vagy nagyon hasonló erődített vasúti őrtorony működött Galíciában. Valamennyi őrtorony várra hasonlít, és védelmi funkciót rejt. A Tryńcza őrtorony (minden őtorony a legközelebbi állomás vagy megállóról kapta a nevét) a tarnówi őrtorony mellett a mai napig fennmaradt. A vasúti őrségnek a vasúti útvonalak kritikus szakaszait (hidakat és alagutak) kellett vmegvédenie. A Tryńcza Őrtorony 1905 körül épült, az orosz határhoz nagyon közel, a San vonallal szinte párhuzamos vasútvonal hídját védte.