3 órája
Minden kondér üres lett
Mindannyian örültünk a nagy találkozásnak
Fotó: Egyesület
A Városi Nyugdíjas Szövetség nemrégiben a Sóstói Múzeumfaluban főző- és sportversenyt rendezett, melyen a Konzervgyári Nyugdíjas Egyesület tagjaival mi is részt vettünk. Már nagyon vártuk ezt a nagy találkozást. Olyan forró volt a nyarunk, hogy csak bent a lakásban főzhettünk a tűzgyújtási tilalom miatt. Végre, erre az alkalomra egy kicsit enyhült az időjárás. Mindannyian örültünk, hogy újra együtt lehetünk. Tíz órakor mindenki hozzákezdhetett a lecsófőzéshez. Szívvel-lélekkel, összefogással minden csoport maximális teljesítményt nyújtott. Mindenkinek jól sikerült a főztje, amit az is jelez, hogy a kondérból mind elfogyott. A zsűri három díjat ítélt oda a legjobbaknak. Ezzel egyidejűleg sportversenyt is rendeztek, ezzel a résztvevők számára a mozgás lehetőségét is biztosították. Itt is a három legjobb csapatot díjazták, de minden részt vevő közösség kapott oklevelet. Ezt követően jó ebédhez szólt a nóta. Az élő zenét, csodás hangjával Palicz István szolgáltatta. A remek dalokra táncra is perdültünk. Hálás köszönet mindenért: a szervezésért, a rendezésért és a nagyszerű helyszínért!
Juhász Lászlóné egyesületi elnök