2024.09.21. 11:30
Búcsút int immár végleg a magashegyi vadászatoknak
Hidvégi Bélára ebben az évben még Afrikában vár szafari.
Forrás: M. Magyar László
Hidvégi Béla, napjaink ikonikus magyar vadásza volt a díszvendége annak az ünnepségnek, amelynek keretében augusztus utolsó napján felavatták a Leveleki-víztározó partján a róla elnevezett horgász-vadász természetvédelmi múzeumot.
Nem bízott a megvalósításban
Vajon hogyan fogadta azt az ötletet, hogy Mikucza Zsolt róla szeretné elnevezni a gyűjteményt? – kérdezte szerkesztőségünk Hidvégi Bélától.
– Különleges érzés volt a számomra, amikor Mikucz először felvetette nekem ezt az ötletet, lehet ennek már úgy öt éve. Akkoriban nem gondoltam arra, hogy sikerül majd megvalósítani ezt a múzeumot, de Mikucz nem adta fel, ezt is megvalósította, mint minden mást, amit a fejébe vett. Amikor láttam, hogy milyen munkát tett bele, mennyi energiát fektetett bele, akkor már kezdtem hinni, hogy mégis lesz természetvédelmi múzeum a Leveleki-víztározó partján. Sokat segítettem én is Zsuzsámmal, hogy elkészüljön a múzeum. Mikuczcal együtt is terveztük, hogy mi hova menjen, és többször is eljöttem megnézni, hogyan is haladnak a munkálatok. Nagyon élveztem, hogy én is részt vehettem ebben a folyamatban – mesélte a 89. évében járó Hidvégi Béla, aki felidézte a legutóbbi, augusztusi vadászatát is, amiről a napokban érkezett haza Magyarországra.
– Négy-öt napja jöttem haza egy hosszú, nehéz útról. A Kaukázusban sikerült elejtenem a zergének egy alfaját. Mivel egyre nehezebbek a számomra ezek a hegyi túrák, úgy gondolom, hogy az utolsó hegyi vadászatom volt. Amikor mondtam, hogy leteszem a sörétes puskát öt évvel ezelőtt, úgy is történt, azóta sem volt a kezemben. Letettem a teniszütőt, s ígéretemhez híven már nem is fogtam mostanában a kezemben. Egyébként most nem voltam nagyon magasan, 2500-3000 méter magasságban vadásztam. Csak a hegyi vadászatról mondtam le, ugyanis ebben az évben még lesz vadászatom Afrikában, mégpedig Tanzániában a vőmmel és az unokámmal. Megyünk Zanzibárba szabadságra, ott töltjük a karácsonyt a családdal, s előtte leszünk Tanzániában.
Együtt a családtagokkal
– A vőm már több helyen volt velem, például Afrikában, Tádzsikisztánban, Mongóliában, míg a 19 éves unokám most még csak vadászgat. Különleges élmény, hogy a családtagokkal együtt vadászom. Figyelnek minden mozdulatomra, sokat tanulnak tőlem, átadom a tapasztalataimat. Szeretném, ha a többi unokám is folytatná majd a családban a vadászat hagyományát, úgy érzem, többen is örökölték ezt a génjeimből.
Februárban a FeHoVán zsúfolt programja volt Hidvégi Bélának, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen pár héttel korábban vette át Dallasban a Weatherby-díjat. Amit akkor nem sikerült e sorok írójának megkérdeznie, most megtette: milyen érzés volt Dallasban ünnepeltnek lenni?
– Szavakkal nem lehet elmesélni azt az érzést, hiszen gondolj csak bele, ezer ember előtt kell beszédet mondani. Az elején nagyon féltem, hiszen a beszédeket megunják az emberek, beszélgetnek egymással, s az majd zavarólag hat rám. Képzeld el, ott csönd volt. Kovács Zoltán államtitkár méltatta a munkásságomat, akkor is hatalmas csönd volt. Mikucz nem nagyon tud angolul, de ő is az egész ünnepség hatása alá került. Egyébként erről az ünnepségről készül majd egy film, ami teljes mértékben visszaadja majd az ottani különleges hangulatot.
