2 órája
„Hiszek az egyben és a nullában, a mindenható datában”
Az előadás a mesterséges intelligenciáról is beszélt az előadó
Fotó: Iskola
– A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Nyíregyházi Csoportjának szervezésében szeptember 17-én iskolánk, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola vendége volt Kajtor Domonkos jezsuita szerzetes, aki a mesterséges intelligenciáról tartott élvezetes előadást gimnazistáinknak.
“Ki vagyok én a mesterséges intelligenciának?” – tette fel a kérdést sok egyéb mellett a diákoknak. Az interaktív előadáson megismertük a történeti és technikai hátterét ennek az új „találmánynak”; erkölcsi-etikai kérdéseken gondolkodtunk el; beszélgettünk a gépi tanulás előnyeiről és hátrányairól. A személyes történeteken keresztül még közelebb került hozzánk a mesterséges intelligencia világa, és a bennünk felmerülő kérdésekre is választ kaptunk – juttatta el szerkesztőségünkhöz az eseményről szóló rövid beszámolóját Rubóczkiné Pekó Brigitta főigazgató-helyettes.