A világjáró csengeri tanító

Címkék#Csenger #hadifogolyélet #Vilmos István

Az orosz fogságból Mandzsúrián, Japánon, Szingapúron át jutott el Triesztig, majd onnan Bécsbe és haza.

Szon.hu

Vilmos István korabeli katonafotója

Forrás: Fábián László archívuma

Nem tartom valószínűnek, hogy lett volna még olyan csengeri lakos, aki a fél világot bejárta. Cikkünk főhőse azonban nem kalandvágytól hajtva vagy úri passzióból tette ezt, hanem a történelem vihara indította egykor hosszú útjára.

Már csak az idősebbek emlékeznek Csengerben Vilmos Pista bácsira, az egykori katolikus kántortanítóra, akinek a kényszerű világjárását szeretném ismertetni.

1914. Kitört az első világháború. Vilmos István fiatal túrterebesi tanító is hamarosan a frontra került, s már ősszel Galíciában harcolt az orosz csapatok ellen mint híradós tiszt. Még az első évben, november 5-én reggel a San folyó menti Palkina községben fogságba esett. Forrásokból tudjuk, hogy a Monarchia katonái három nagy hullámban estek fogságba, ezek egyike még 1914 őszén történt Galíciában. A második hullám 1915 nyarán Przemyslben és a harmadik 1916-ban a Kárpátokban dúló csatákban történt.

A rettegett Szibéria várt rá

Nos, Vilmos István tehát elég korán megkóstolta a hosszú hadifogolyéletet, mely a San folyó partjától indult. Későbbi naplóját idézve, először a Lemberg–Kijev–Moszkva–Urál útvonal után az Urálon túl a rettegett Szibéria várt rá. Ennek első állomása Cseljabinszk volt, később Petropavlovszk következett. Itt egy napig pihentek, majd már Szibéria belsejében Tomszkon keresztül utazva a híres-hírhedt krasznojarszki lágerbe érkezett. Mint írta, ebben a táborban a csehek 1918-ban 17 magyar hadifoglyot agyonlőttek. De ez sem volt fogsága végső állomása, mert innen Irkutszba, majd Berezovkára került. Összesen hat évet töltött orosz fogságban több százezernyi magyar fogolytársával. A szakirodalomból ismert, hogy a Monarchia hadseregéből milliónyi ember került orosz fogságba, ebből csaknem félmillió lehetett a magyar nemzetiségűnek vallóak száma.

1918-ban, az orosz forradalom után svéd közvetítésekkel szabadon engedték a hadifoglyokat. Az októberi forradalmat követő polgárháborúban a magyar hadifoglyok táborai hol a fehérek, hol a vörösök fennhatóságai alá kerültek, s rábeszéléssel vagy erőszakkal mindkét fél igyekezett közülük minél többet a maguk oldalára állítani. A foglyok nagy többségének azonban elege volt a harcokból, s igyekezett hazajutni. Európa, pontosabban Magyarország irdatlan messzeségben ködlött, nem beszélve arról, hogy a forradalom lángjában égő Oroszország határai mint iszonyú falak meredeztek a hazatérni szándékozó hadifoglyok elé.

Foglyok ezrei kényszerültek választani, vagy a nyugatra vezető, ezer veszélyt rejtő úton, vagy az ismeretlen kelet felé induljanak. Igen sokan ezt az utóbbi lehetőséget választották, bár ez sem volt kevésbé veszélyes. Vilmos István is ezek között volt, kalandos útját kövessük naplója alapján.

Szabadulása után először Csitán, majd Mandzsúrián keresztüljutva Cicikár, Charbin–Nikolszk következett és végül a Csendes-óceán partján (ahol az ismert induló szerint „véget érnek a csaták”) fekvő Vlagyivosztok városának, annak is kikötőjében ért véget a szárazföldi út. Ám innen még veszélyesebb és hosszabb rész jött. Hajóra szállt, mely Japán felé tartott. Az első kikötő Nagaszaki volt, majd Tajvan érintésével, a Dél-kínai-tengeren átvágva Szingapúrban kötöttek ki.

Tengeri utazásának a java még csak ezután jött. Az Indiai-óceánon keresztül, Ceylon mellett elhaladva Aden kikötőjébe jutott, itt a Vörös-tengeren át érkezett a Szuezi-csatornán keresztül a Földközi-tengerre. Ez szinte hazai vizeknek számított, Trieszt kikötője pedig már majdnem az otthont idézte.

Csenger befogadta

Itt vonatra szállt, s Bécsen keresztül elérte a történelmi Magyarország határát. Keresztülutazva az egész Felvidéken, végre szülőfalujába, a szatmári Túrterebesre ért. A falut azonban időközben Romániához csatolták, diplomáját nem ismerték el, állását nem kapta vissza, ezért a család áttelepült magyar területre Csengerbe. Itt nyomban alkalmazta a helybeli római katolikus egyház mint kántortanítót. Gyerekei már itt születtek, a község befogadta a kalandos útjáról visszatért katonát.

- Fábián László -