A magyar filmtörténet útja

Hazánkban az 1901-ben bemutatott A táncz című, fekete-fehér némafilm volt az első tudatosan rendezett mozgóképes alkotás, melynek emlékére 2018-tól ünnepeljük a Magyar Film Napját. Az évek folyamán a magyar film, filmművészet nagy utat járt be, számos olyan alkotás készült, amik méltán megállják a helyüket bárhol a világon. Dr. Drabancz M. Róbert főiskolai docens elevenítette fel lapunknak a magyar filmtörténet fontos eseményeit, s természetesen nem hagyhatta ki a magyar Oscar-díjas alkotásokat sem.

A magyar filmtörténet kezdete

– A magyar film és kultúra szerves részünk, hiszen nagyon speciális és sajátos. Ha arra vagyunk mondjuk kíváncsiak, hogy milyenek voltunk ezelőtt 100-150 évvel, akkor mindenképpen a filmhez érdemes fordulni. Ha bizonyos tendenciákat és korszakokat nézünk, akkor a mozgókép szinte biztos, hogy olvasókönyv vagy mesekönyv módjára mondja el, milyen volt egy adott korszak embere – vezette fel a témát a főiskolai docens, s hozzátette: a Lumiére fivérek filmje után fokozatosan indult be a magyar filmgyártás. Jókai Mór már 1896-ban beszélt a mozgóképről, leírta, hogy nagy jövő vár erre az új területre. Érdekesség, hogy hazánkban nem a magyar filmek váltak először népszerűvé. – Akárcsak máshol, nálunk is a francia, amerikai, skandináv alkotások terjedtek el elsőként. Annak ellenére, hogy az első hazai film után létrejött itthon több stúdió, forgalmazó cég, és 1912-re Budapesten már 114 mozi nyílt, volt hova fejlődnie Magyarországnak a filmgyártásban. Az 1930-as években bejött technológiai fejlődésnek hála, amikor is a némafilmről átlépünk a hangosfilmre, változások jöttek hazánkban. Megjelent a vígjáték műfaja, ami az első nagy robbanást jelentette, ekkor készült két nagy tömegfilmünk, a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó is. – Az átváltásnál a színészeknek is komoly szerepük lett, hiszen szöveget kaptak – mondta a docens, aki még elmondta: ebben az időszakban jelentek meg nálunk az első hazai sztárok is. Drabancz ezután áttért a következő nagy korszakra: a ’40-es évektől ugyanis a melodrámák vették át az uralmat. Itt említette meg Páger Antal és Karády Katalin nevét, akik a műfaj kiemelkedő alakjai voltak.
A Nyíregyházi Egyetem munkatársa az olyan realisztikus filmekről is beszélt, mint például a Körhinta, aminek hírneve rendezőjének, Fábri Zoltánnak köszönhető. Továbbá nem hagyta ki Jancsó Miklóst, az ’50-es évek egyik kiemelkedő rendezőjét sem, aki nagyon jót tett a magyar filmgyártásnak.

Oscar sikerek

A főiskolai docens mesélt az Oscar sikerekről is. Az 1980-as években jelent meg Szabó István Mephistója, ami az egyik első Oscar-díjas hazai film volt. – A magyar alkotásoknak mindig is nehéz volt kijutnia Amerikába. Ennek oka volt részben az, hogy ezt a területet csak úgy lehet eleve megszólítani, ha a film egyetemes témát dolgoz fel – volt is a világszintű sikerekben egy nagyobb szünet: a következő Oscar-díjas alkotás Nemes Jeles László Saul fia című filmje volt 2015-ben, valamint 2016-ban Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje. A docens még elmondta: sok oka van, hogy azóta miért nem sikerült elérni ilyen sikereket. Úgy gondolja, ez a jó csapaton, kapcsolatokon, valamint a megfelelő forrásokon is egyaránt múlik.
A docens a dokumentumfilmekre is kitért. Elmondta: csak a rendszerváltás után lendülhetett fel a műfaj. Ilyen alkotások voltak a Pergőtűzben és a Pócspetri című filmek, amik tabu témákat boncolgattak.
A docens szerint szomorú, hogy a mai nemzedék nem igazán ismeri a hazai filmtörténetet, ahogy magukat az alkotásokat sem.
– Mivel manapság mindenki sorozatot, filmet néz, szerintem érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy egy olyan tantárgyat hozzanak létre, amely akár a magyar vagy általánosságban a filmekről szól. Nagyon mélyen kellene oktatni ennek a gazdasági, esztétikai hátterét, tartalomfejlesztését, kultúráját – hangsúlyozta. 

Dr. Drabancz M. Róbert részletes interjúját podcast adásunkban hallgathatják meg.