Az 1956-os forradalom Nyíregyházán

Egy aprócska, de elszánt nemzet emelte fel fejét, mondott nemet az elnyomásra, a diktatúrára, szállt szembe a sztálinista vezetéssel és a világ akkori legnagyobb birodalmával, a Szovjetunióval 1956-ban.

Magyarország leggyűlöltebb kommunista diktátorát, egy „sötét korszak” névadóját, Rákosi Mátyást ugyan eltávolították 1956 júliusában a hatalomból, azonban az elkövetkező hónapokban a politikai helyzet és a lakosság hangulata alig változott Magyarországon. Az embereknek elegük volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből, az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból, illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből.

A vörös csillagnak hullnia kell

Az elégedetlenség miatt 1956 októberében Budapesten és szerte az országban alig akadt, aki ne akart volna változást, hiszen a forradalom nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is zajlott.

Három nappal a pesti események után, október 26-án Nyíregyházán is fellobbant a forradalom lángja. A város lakossága ekkor már napok óta a Budapestről és az ország más részéből érkező híreket és rémhíreket tárgyalta. Az események súlyosságát a városon átdübörgő szovjet tankok sajátos módon igazolták.

Az 1954-ben épült és a Rákosi-rendszer jelképének tartott Beloiannisz téri irodaház elé miskolci forradalmárok érkeztek gépkocsin, akiket érdeklődéssel vettek körül a középületekben ügyes-bajos dolgaikat intézők és a villamosra várók. Az összegyűlt tömegből néhányan Budai András vezetésével felmentek az épület tetejére és ledöntötték a vörös csillagot. A Sóstó felől érkező villamosról leszedték a „világ proletárjai egyesüljetek!” feliratot, és a villamos tetején Barát Istvánné elszavalta a Nemzeti dalt.

Az összegyűlt tömeg ezután indult el a Kossuth Lajos Gimnáziumhoz a diákok kiszabadítására, ugyanis a városban elterjedt, hogy a forradalomhoz csatlakozni akaró diákokat bezárták az épületbe. A gimnázium előtt Dandos Gyula diákvezér kezdeményezésére egy csapat középiskolás csatlakozott a tüntetőkhöz.

A néhány száz fős tömeg ezután a kozák lovas szobrához ment, ahol teherautó segítségével ledöntötték Pátzay Pál szobrász alkotását, majd az Északi temetőben megrongálták a szovjet hősi emlékművet.

A katonatisztek is csatlakoztak

Innen visszaindultak a Dózsa György úton a Kossuth térre, hogy ott is ledöntsék a szovjet tisztek díszes síremlékeit. A tömeg irányítása fokozatosan a forradalom tényleges vezetőinek, Szilágyi Lászlónak és Tomasovszky Andrásnak a kezébe került, akik immár tudatosan vezették a „mars ki, ruszki”-t skandáló tüntetőket.

A következő állomás a nyomda jelképes elfoglalása volt, ahol némi változtatással kinyomtatták a miskolciak ötpontos követelését, majd kiosztották a tüntetők között. Szilágyi László a tüntetők nevében táviratot küldött Nagy Imre miniszterelnöknek, melyben a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte.

A forradalmi tömeg birtokba vette a városi tanács épületét is. Leverték az épület homlokzatán a Rákosi-címert, az erkélyen pedig gyújtó hangú beszédeket tartottak és megválasztották az Ideiglenes Forradalmi Bizottságot, melynek tagjai Szilágyi László, Tomasovszky András, Rácz István, dr. Molnár Jenő és Szentmártoni Sándor lettek.

Időközben csatlakozott a tömeghez a Damjanich laktanyából a katonatisztek egy csoportja, mintegy bizonyítva, hogy a Magyar Néphadsereg egyetért a tüntetőkkel. Közben a tömeg egy része a börtönhöz vonult, ahol kiszabadítottak 147 elítéltet, majd visszatértek a városi tanács épületéhez. A József Attila Kultúrház hangosbemondóján keresztül másnapra újabb nagygyűlést hirdettek és jelezték, hogy itt fogják megválasztani a megyei forradalmi bizottságot is. Október 28-án a forradalmi tanácsok átvették a megye és a város feletti irányítást és nemzetőrséget szerveztek.

Kötél általi halál

Miután a szovjet alakulatok megszállták Nyíregyházát, megérkezett Debrecenből a szovjet katonai elhárítás ezredese két, Nyíregyházát jól ismerő államvédelmis tiszttel. Brigádokat szerveztek, és letartóztatták, majd a nyíregyházi börtönbe szállították a forradalom megyei vezetőit, akiket november 8-án Ungvárra szállítottak. Innen november végén hozták vissza őket Nyíregyházára, majd december közepén engedték őket szabadon, hogy 1957 elején megkezdjék büntetőjogi felelősségre vonásukat.

A vádlottak, a többi forradalmár és az együttérző tömegek megfélemlítése céljából a két legfőbb vezetőt, Szilágyi Lászlót és Tomasovszky Andrást szemrebbenés nélkül kötél által végrehajtandó halálra ítélték. Az ítéletet 1958. május 6-án hajtották végre.

A tény, hogy 1956 drámáját ma győzelemként, szabadon és büszkén tudjuk ünnepelni, egy jel. Tisztelgés a hősök és az áldozatok előtt. Köszönet azoknak, akik akkor és azóta is érdemben támogatták a magyar ügyet és az egyetemes szabadság eszméjét.

Dr. Holmár Zoltán