Rendőrség

2024.08.27. 07:10

Amikor hűtőbe mászott Nyíregyházán a kis tolvaj... Komédiába illő bűncselekmények, amin még a zsaruk is röhögnek!

Szon.hu

Forrás: illusztráció / shutterstock

A rendőri munka  nem mókás, de számtalan esetben tartogat olyan helyzeteket, amely láttán kikerekedik az egyenruhások szeme. Néhány ilyen sztorit gyűjtött csokorba a rendőrség, s osztotta meg a police.hu oldalon.

Ügyetlen tolvajok

Nyíregyházán egy 12 éves kisfiú egy pékséget akart kirabolni, majd a helyszínre érkező rendőrök elől egy hűtőszekrényben bújt el. Hasonlóan nevetségessé vált egy a vokányi betörő próbálkozása, aki a házasságkötő teremben bukkant fel, s néhány szaloncukor lett végül a zsákmánya.

Egy zuglói túszejtő, évekkel ezelőtt a családsegítőben ejtett túszokat, elengedésükért cserébe két üveg kólát kért. Sejthetjük, mi lett az eset vége, amit egyébként a takarítónő meg sem várt, mondván, vele ne szórakozzanak, neki lejárt a munkaideje!

– Ott volt aztán az a fiatalember, aki autót akart feltörni és a gépkocsi ablakához vágott egy jókora terméskövet, ami az üveget nem zúzta be ugyan, viszont visszapattant az arcába  idézték fel a szerencsétlenül járt ember próbálkozását a rendőrség.

De hogy még ennél ostobább lopásról is hírt tudtak adni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik budapesti óvoda tárolójából valaki ellopott közel másfél millió forintot érő tisztítószert, törlőkendőt és vécépapírt, melyek egy részét hazafelé menet el is szórta, úgyhogy a nyomozóknak elég volt végigballagniuk az elhullajtott holmik mentén, aztán már csöngethettek is a tolvajhoz.

Kerti törpének álcázta magát

Komédiába illő jelenet főszereplője volt az a férfi is, akit viráglopás közben értek tetten. A tolvaj hirtelen mozdulatlanná vált, ahogy később elmondta: megpróbálta magát kerti törpének álcázni. Szerinte azon bukott le, hogy túl sokat pislogott.

A rendőrség toplistáján helyet kapott az a tolvaj is, aki (ráadásul egy térfigyelő kamera előtt) szerette volna kilopni a rendőrségi kisbusz GPS-ét, ám a sötétített üveg miatt nem vette észre, hogy a járműben egyenruhások ülnek.

Az efféle listák kihagyhatatlan gyöngyszeme az a pesterzsébeti betörő, aki az idegen lakásban magához vett egy mobiltelefont és egy biciklilámpát, majd a sikeres akció örömére megivott egy üveg – ugyancsak a helyszínen talált – pezsgőt, végül befeküdt a fürdőkádba, és úgy elaludt, hogy a rendőrök is alig tudták felébreszteni.

Felidézve a lehetetlen történeteket a rendőrök nem feledkeznek meg  arról a 29 éves férfiról sem, akinek ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát, és annyira félt, hogy nem kapja vissza, hogy bement a rendőrségre, és bevallott egy gyilkosságot, amiről a hatóság addig nem is tudott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában