Ügyészség

2024.08.09. 11:20

Hosszú éveken keresztül sikkasztott a pénzintézetis nő, sok milliót szedett össze!

Az ügyészség vádat emelt a közel 20 éven keresztül több mint 50 millió forintot sikkasztó pénzintézeti dolgozó ellen.

Forrás: illusztráció / shutterstock

A középkorú nő közel 30 évig dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye több városában működő pénzintézetben, pénztárosi majd vezetői munkakörben.

A vádlott kihasználta azt, hogy közvetlen ellenőrzés nélkül látta el feladatait, így az általa gyermekkora óta személyesen ismert, vele bizalmi kapcsolatban álló, többnyire idős ügyfelek és családtagjaik befizetéseit a banki rendszerben és a betétkönyvekben nem rögzítette, a pénzösszegeket saját számlájára utalta, ennek leplezésére a bank által korábban használt, már nem hatályos pénztárbizonylatokat állított ki.

A vádlott nő átállította a számlakivonatok küldésére vonatkozó adatokat a banki rendszerben, így az ügyfelek a jogtalan tevékenységét nem észlelték, de emellett a nő az ügyfelek adatainak felhasználásával netbank szerződéseket is kötött és aláírt.

Az elsikkasztott pénzt a vádlott saját megélhetésére fordította, közel 60 millió Forint kárt okozott, mely nem térült meg.

Az ügyészség a nőt különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és személyes adattal visszaélés vétségével vádolja.

Vele szemben az ügyészség mértékes indítványa beismerése esetén 4 év börtönbüntetés és a banki pénzügyi foglalkozástól való eltiltás - írta Dr. Márton Anett, helyettes sajtószóvivő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában