Nem hagyják veszni a pásztorok hagyatékát

Szent Vendel napja ugyan még egy kicsit odébb van, majd csak a hét csütörtökjén ünneplik a napot a Vendelek – pláne a Dömötörök is a sajátjukat –, de szombaton már a Teréz is jelezte: közel a pásztormulatságok ideje, amikor a rideg életformát élők – gulyások csikósok, kanászok, juhászok – végre egy kicsit a vásározásra, a mulatságra is gondolhattak. Ekkora ugyanis megvolt a számadás, a jószágot – egykoron a magyarfajta fehér szarvasmarhát, vagy a veresszőrű szalontait és a vaddisznóból szelídített réti disznót – téli szállásra hajtották, és egy kicsit lehetett törődni a magánélettel is. Ugyan a pásztorkodás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tájegységeiről kikopott, aktívan már sehol se művelik, nem volna helyénvaló, ha a mesterségekhez kapcsolódó szokásrendszer és hagyományok elvesznének. Így gondolja ezt a Sóstói Múzeumfalu is, ahol immár harmadik alkalommal rendezték meg Pásztorok világa címmel az egész napos programjukat, igyekezve visszaemelni a köztudatba az egykor élő hagyományokat.

A szombati program már 9 órakor elkezdődött, és legnagyobb meglepetésünkre a kapuban az intézmény igazgatója, Baloghné Szűcs Zsuzsanna fogadta az érkezőket egyik kolléganőjével, méghozzá csinos viseletben. Mint megtudtuk, a százezredik látogatót is várták, aki Nagy Máténé Gődény Ágnes személyében percek múlva meg is érkezett.

– Vendel és Dömötör napja környékére, tehát október hónapra szervezzük ezt az ünnepet, mivel Vendel és Dömötör is a pásztorok védőszentje. A behajtásokat már Szent Mihály napjától elkezdték, és akár Dömötör napjáig is tarthatott. Egykor a jószágállomány a vagyont jelentette, és pásztorság összefoglaló néven nevezett hivatások igen fontosnak számítottak. Nekünk is fontos, hogy bemutathassuk ezeket, és igyekszünk a pásztorok eszköztárát, jelképeiket, szimbólumaikat, sőt a fegyvereiket is felvonultatni. Ezeknek nem csak a terelések során, de akár még a kocsmákban is nagy hasznukat láthatták. Persze nem csak erőfitogtatásról, összecsapásokról szólt az élet, a virtuskodás más módon is jellemezte őket, például a táncaikban. Ilyeneket is láthatunk, ahogy a pásztorételeket – a pásztortarhonyát, pásztorgulyást – ugyancsak meg kell kóstolni a nap folyamán, a szájukat pedig az őszi finomságokkal, a diós és szilvás süteményekkel édesíthetik meg a vendégek.

A viseletekre is magyarázatot kaphattunk. A múzeum dolgozói egy Erasmus+-os pályázatnak köszönhetően Dániában jártak tanulmányúton, és miután ismeretekkel gazdagodva hazatértek, a legszigorúbb hitelességet tűzték a zászlajukra. Mivel az igazgató asszony félig-meddig rétközi, a viseletet is ennek megfelelően választotta. 

– Így a falusi életmód sem csupán az épületekben ölt testet, de azokat a karaktereket is bemutatjuk a jövőben, amelyek ebben a környezetben a mindennapjaikat élték – magyarázta Baloghné Szűcs Zsuzsanna. Nem mellesleg a szatócsboltban is jelmezes szatócsnő fogadott, a barabási iskolaépületben pedig egy tanárnő századfordulós polgári viseletbe tartott tanórát. Kutatnak, írnak a néprajzosok, és folyamatosan tervezik az újabb autentikus karaktereket, sok viseletet már korábban megvarrattak.

S ha már ételekről szó esett, a barabási iskolaudvaron a karcagi „Pusztai Róka” Nomád Hagyományőrző Lovasíjász Egyesület tagjai már javában kavargatták a karcagi birkapörköltet. 

– Ennek – a birka korától függően – kell három vagy négy órás fővés is, mivel 5-6 éves juhokat szoktunk ilyenkor kiválogatni. Ha időseb se baj, a fiatalabb egyébként is nagyobb szakértelmet igényel. A mai napot három magyar racka juh siratta, ez a pörkölt abban különleges, hogy hagymát ugyan nem pirítottunk alá, de az ősi kun hagyományok szerint a fejeket, farkakat és lábakat megperzselve ugyancsak beletettük a pörköltbe, amitől különleges ízvilágot kap – magyarázta a kompánia csapattagtársa, Mészáros László. Tizennyolcan érkeztek személyautókkal – vagyis ezúttal lovak nélkül –, hoztak zenészeket is, és már kora délelőtt remek volt a a köreikben a hangulat.

Mire a szánkat jól körbenyalogattuk, megérkezett kutyájával, Pletykával Schuller László, aki kutyás terelést mutatott be az egyik portán. A nyíregyházi legény ezúttal csikós ruhát öltött magára, ez tetszik neki a legjobban a magyar viseletek körül, magyarázta. 

– A kutyám magyar pumi, azon belül is a szürke fajta, ilyenből van a legtöbb, de fekete és fehér pumival is találkozni. Három éves, de neki már csak hobbiszinten kell terelni, az ösztönei fenntartása végett. Egyébként a Hortobágyon se ilyenekkel, inkább a sinkákkal találkozhatunk manapság, amely erősebb durvább kutyafajta divatból terjedtek el a juhászok körében. Rajtuk kívül a mudikat lehet még gyakran látni a pásztorok mellett. Ösztönlények, ennek ellenére szükségük van tanításra, minimálisan két év kell ahhoz, hogy a füttyjelzéseket, kézjeleket, parancshangokat elsajátítsák. Pletykának elég csak a kezemet felemelni és már jön is. Nagyon vehemens, látványos lesz, ahogy terelni fog. Egyébként tenyésztem is őket, szeretném a fajtát népszerűsíteni és visszavezetni a munkaterületekre – hallhattuk.

Pletyka kicsit megszeppent, amikor meglátta a hortobágyi csikósokat, de a közönség annál kevésbé. Nem is csoda, hiszen nem csak amolyan műcsikósok érkeztek, a három legény valódi csikósként látja el a feladatát nap mint nap.

– A híres lótenyésztő Mátai Ménes alkalmazottai vagyunk, a bemutatózás csak egy plusz elfoglaltság, innen is megyünk vissza a méneshez – mondta el lapunknak egy amolyan „hegyesfogú” belevaló ifjú csikós ember, Kosina Péter. – Tízen vagyunk a gazdaságban csikósok, és 270 lóról kell gondoskodnunk: egy utánpótlást biztosító anyakancaménesről, itt nóniusz törzskancákat tartunk, a másik két ménesbe pedig a kancák és a méncsikók vannak különválasztva egytől hároméves korig. Minden ménessel három ember dolgozik, körforgásszerűen váltjuk egymást. Persze ma már jár a szabadnap is, nem úgy van, mint régen, hogy tavasszal kiment a csikós a pusztára, és őszig jó, ha egyszer-kétszer járt otthon. Nálunk mindenki pásztor volt a családban, a nagyapákig, dédapákig visszamenőleg mindkét ágon, én magam se akartam más lenni, gyerekkorom óta megülöm a lovat. Ugyan szolgálati lovunk van, jószágot mi magunk is tartunk, ez is az enyém – simogatta meg Kozák nevű lova homlokát Kosina Péter. 

MJ