Celeb

2024.08.22. 08:00

Saját történetével igyekszik segíteni az árván maradt testvéreknek – Édesapja elvesztéséről vallott Szabó Zsófi

A színésznő apukája, Szabó Gyula Kossuth-díjas színművész volt, aki 10 évvel ezelőtt, 2014-ben hunyt el. Szabó Zsófi nagyon közel állt édesapjához, így a halála hatalmas trauma volt számára és hosszú évek teltek el, mire képes volt beszélni az érzéseiről. Most az Újratervezésben vallott a gyászról. -írta a borsonline.

Szon.hu

Saját történetével igyekszik segíteni az árván maradt testvéreknek Szabó Zsófi

Forrás: Fotó: TV2

Szabó Zsófi az Újratervezés új műsorvezetőjeként igyekszik mindent megtenni, hogy segíthessen a családokon. Ezen a héten a Farkas család életébe csöppent bele, ahol a három testvér mindkét szülőjét elvesztette rövid idő alatt. A színésznő mélyen át tudja érezni a fiatalok helyzetét, hiszen ő maga is fiatal volt, amikor elvesztette imádott édesapját. Erről a műsorban is mesélt a gyerekeknek, hogy ha csak egy kicsit is, de segíthessem a saját tapasztalataival.

Zsófi maga hozta fel a témát, hiszen szerette volna tudni, hogy hogy érzik most magunkat, hiszen az édesapjuk csak egy évvel ezelőtt hunyt el:

Nem véletlenül kérdeztem tőlük, hogy hol tart számukra a gyászfolyamat, hiszen tényleg az idő az egyedüli megoldás arra, hogy feldolgozzuk ha egy szerettünk vagy egy hozzátartozónk már nincs velünk. Már én is sokkal könnyebben beszélek erről az időszakról, amikor magamra maradtam, apuka nélkül.

A színésznő még ma sem dolgozta fel teljesen édesapja halálát
Forrás:  Fotó: TV2

Ma is gyászolja édesapját Szabó Zsófi

A műsorvezető igyekezett megosztani a saját fájdalmát és érzéseit, hogy a gyerekek érezzék nincsenek egyedül ebben a nehéz helyzetben:

Amikor nekem meghalt apukám, ő már nagyon idős volt és az utolsó éveiben beteg is. De akkor azt hittem, hogy nekem nem lesz tovább életem, annyira fájt, hogy azt hittem, belehalok. Teljesen elhagytam magam és jöttek az okosok, meg akik segíteni próbáltak, hogy majd az idő segít higgyem el. Viszont akkor nagyon nehéz ezt elhinni, amikor megéled ezt a fájdalmat, mintha kitépnék a szívedet a helyéről. De aztán itt vagyunk mindannyian, van célunk, és megyünk tovább. Csak ez a nagy fájdalom még mindig itt van és nem tudjuk, hogyan lehet tompítani. Én futok, lovagolok és az egy picit könnyebbé teszi ezeket a sötét gondolatokat.

De persze a támogatás nem elég, ha kíváncsi vagy, hogyan segít még Zsófi a gyerekeknek ebben a nehéz folyamatban, nézd az Újratervezést minden hétköznap 21:30-tól a TV2 Klubon!

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában