Bulvár-celeb

2024.08.24. 13:45

Rossz idők járnak a svédországi medvékre, most minden ötödikre golyó általi halál vár

A természetvédők kongatják a vészharangot, Svédország mégis engedélyt adott ki a barnamedve-populáció 20 százalékának kilövésére az ország napokban elkezdődött éves medvevadászatán.

MW

A kép illusztráció!

Fotó: Shutterstock

A hatóságok valamivel kevesebb mint 500 barnamedve levadászására adtak ki engedélyt. Ez a hivatalos adatok szerint a teljes populáció mintegy 20 százalékát teszi ki, és a medvék számát körülbelül 2000-re csökkenti Svédországban. Ez 2008 óta közel 40 százalékos csökkenést jelent.

A kiadott engedélyek magas száma aggodalmat keltett a természetvédőkben, akik szerint a nagyragadozó-állományok Európa egyes országaiban - megfelelő védelem nélkül - összeomlással fenyegetnek 

"Ez tiszta trófeavadászat. A svédországi vadgazdálkodás az állatok megöléséről szól, ahelyett, hogy a legjobb tudásunk szerint megőriznénk őket" - mondta Magnus Orrebrant, a svéd húsevő állatokkal foglalkozó szövetség elnöke.

A barnamedvéket az 1920-as években majdnem a kipusztulásig vadászták Svédországban, de a gondos gazdálkodásnak köszönhetően a populáció 2008-ban mintegy 3300 egyeddel elérte a csúcsot. Az elmúlt öt évben azonban ismét egyre több medvét lőttek ki, így például tavaly rekordszámú, 722 medvét ejtettek el. Idén 486 medve kilövésére adtak ki engedélyt, és további meghatározatlan számú egyedet pusztíthatnak el ott, ahol a medvék veszélyesek a haszonállatokra.


2022 novemberében egy új törvény nagyobb hatalmat adott a helyi vadásztársaságoknak a nagyragadozók, köztük a medvék kezelésének felügyeletére. Az elmúlt években több száz farkast és hiúzt is leöltek, ami felerősítette az ökológusok aggodalmát.

Magnus Rydholm, a svéd vadászati és vadgazdálkodási szövetség kommunikációs igazgatója elmondta:

Mi csak a svéd kormány vadvédelmi politikájának irányelvét követjük. Ez az ember és a nagyragadozók közötti egyensúlyról szól. Ezért kezdődik holnap a medvevadászat.

Azonban néhány vadász is aggodalmának adott hangot a barnamedvék csökkenő száma miatt, ugyanis ha jövőre is hasonló ütemben ölnek medvéket, akkor az ország már csak egyévnyi vadászatra lesz attól a minimális 1400-as számtól, amelyet a Svéd Környezetvédelmi Hivatal szükségesnek tart az életképes populáció fenntartásához.

 

A barnamedve szigorúan védett faj Európában, és a természetvédők szerint a magas vadászati kvóták sértik az EU élőhelyvédelmi irányelvét, amely szerint "a szigorúan védett fajok szándékos vadászata vagy leölése tilos". Az uniós szabályok szerint ez a tilalom "végső esetben" feloldható a közbiztonság, a termények, illetve a természetes növény- és állatvilág védelme érdekében.

A kutatók attól tartanak, hogy a barnamedve ugyanarra a sorsra jut, mint a svédországi jávorszarvas-populáció, amely a múlt század vége óta 60 százalékkal csökkent.

A természetvédők azzal érvelnek, hogy egy nagyobb medvepopuláció vonzóbbá tenné Svédországot az ökoturizmus számára, ami több bevételt hozna, mint a vadászjegyek eladása - írja cikkében az Origo az Euro News íradása alapján. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!