Bulvár-celeb

2024.07.28. 11:16

Ismét figyelmeztetnek a szakértők: ezt nem szabad csinálni, ha medvével találkozunk

Néhány hónapja egy medve elől menekülő nő szenvedett halálos balesetet.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tito Slack

Idén július közepéig 41 úgynevezett problémás medvét lőttek ki Szlovákiában - közölte a szlovák természetvédelmi hivatal.

"Minden egyes esetben olyan példányról volt szó, amely elvesztette az emberektől való félelmét, illetve veszélyt jelentetett a polgárok életére, testi épségére vagy vagyonára nézve" - ismertette egy hatósági szóvivő Besztercebányán. Hangsúlyozta egyben, hogy a kilövések engedélyezése előtt alapos vizsgálatot folytatnak.

Szlovákiában éjjel-nappal hívható segélyvonalat hoztak létre, amelyen jelenteni lehet a vadállatokkal való veszélyes találkozásokat. A 18081 telefonszámon elérhető központ egyebek között szakemberekből álló csapatot is küldhet a helyszínre. Mindazonáltal a szlovák természetvédelmi hatóságok munkájának súlypontját a megelőzés és felvilágosítás képezi. Így egyebek között arra figyelmeztetik a lakókat, hogy tartsák zárva a kukákat, hogy a medvék ne menjenek a házak közelébe.

A mintegy 5,4 milliós Szlovákiában becslések szerint hozzávetőleg 1300 medve él főként a hegyekben és a sűrű erdőségekben. Ugyanakkor időnként incidensek is történnek. 

Az idei év elején több tucat ember - túrázó, gombász, illetve erdész - sérült meg a vadállatokkal történt találkozások alkalmával. Márciusban egy medve elől menekülő nő szenvedett halálos balesetet.

Szakértők figyelmeztetnek, hogy a medvékkel való találkozások alkalmával nyugodtan állva kell maradni, majd lassan visszahúzódni. Semmiképpen sem ajánlatos ilyen helyzetben kézzel hadonászni, köveket dobálni, hangosan kiabálni vagy szelfizni.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!