Futsal, NB I, A'Stúdió Futsal Nyíregyháza

2 órája

Összeállt az A’Stúdió kerete

Remek sorozatot tudhat maga mögött a nyíregyházi futsalcsapat.

Kiváló formát mutat a nyíregyházi futsalcsapat.

Fotó: A'Stúdió Futsal Nyíregyháza

Remekül szerepel az NB I.-ben az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza, hiszen Lovas Norbert csapata hat mérkőzés óta veretlen – legutóbb a TFSE-Tent Budapest ellen is magabiztosan győzött az együttes. A Haladás után a szabolcsi egylet szerezte a bajnokságban a legtöbb gólt, többek között ennek is köszönhető, hogy az előkelő harmadik helyről várja a gárda a folytatást.

Jó úton halad az A’Stúdió

– Bebizonyítottuk, hogy igenis az a csapat vagyunk, aki most már összeért – értékelte még a TFSE elleni meccset követően a szezon első harmadát a Stúdió vezetőedzője, Lovas Norbert. – Minden játékosunk azért harcol, hogy a tabellán is arra a helyre kerüljünk, ahová a Nyíregyháza való. Nagyon sok munka áll még előttünk, de jó úton haladunk. 

Mint ismert, a 2023-2024-es idényt az előkelő harmadik helyen abszolválta a csapat, amivel klubtörténelmet írt. Ennek, na meg a nyári erősítéseknek köszönhetően ma már az ellenfelek is tisztában vannak azzal, hogy a nincs könnyű mérkőzés az A’Stúdió ellenében. 

– Mostantól már nem állhatnak úgy oda az ellenfeleink a Nyíregyháza elleni mérkőzésekhez, hogy na akkor legyünk túl valahogy ezen a meccsen – tette hozzá Dr. Mohácsi Máté, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Nyíregyháza, mint városos igenis belépett az A’Stúdió révén a magyar futsaltársadalom élmezőnyébe, és ezt most már látjuk az ellenfelek hozzáállásán is. Ezért is lehet, hogy a rangadóink sokkal nehezebbek, senki sem becsül már le minket, minden csapat úgy érkezik ide, hogy tisztában van azzal, hogy innen nem könnyű elvinni a három pontot. Elégedettek vagyunk, hiszen ide akartunk eljutni. 

A csapathoz kapcsolódó további hír, hogy a már említett TFSE elleni meccsen Öreglaki Norbert megszerezte pályafutása kétszázadik NB I.-es gólját. „Golyó” 2010. szeptember 20-án, 19 évesen talált elsőször az élvonalban a hálóba. Gólszerzés szempontjából a 2014–2015-ös és a 2015–2016-os idény volt számára a legeredményesebb, a Haladás színeiben egyaránt 24 találatot szerzett az alapszakaszban, előbbi szezonban gólkirály lett. Öreglaki a kétszáz gólból 23-at nyíregyházi mezben jegyzett.

Ami a bajnokságot illeti, legközelebb a DEAC gárdáját fogadja az A’Stúdió, mégpedig október 28-án, hétfőn.    

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában