Labdarúgás, NB I., Nyíregyháza Spartacus

3 órája

Lépésről lépésre fejlődne tovább a Nyíregyháza Spartacus

Kecskeméten tört meg a jég, a csapat állandósítaná az idegenbeli jó formát is.

Szon.hu

Kovácsréti Márk már négy gólnál jár a bajnokságban

Fotó: Koncz Márton

Az eddigiek alapján azt már konstatálhattuk, hazai pályán megtanult pontokat gyűjteni, mi több rangadót is nyerni a Nyíregyházi Spartacus az NB I-ben. Ami eddig hiányzott, az a megfelelő idegenbeli forma, Tímár Krisztián együttese ugyanis a bajnokságban mind a négy mérkőzését elveszítette otthonától távol. Így utazott a gárda Kecskemétre.

Kézben tartott mérkőzés

A szombat délutáni összecsapáson aztán minden a szabolcsiak szándéka szerint alakult. A mérkőzés elején sikerült túlélni a hazai rohamokat, majd Kovácsréti és Navratíl góljaival még a félidő előtt két gólos előnyt alakított ki az együttes.
Nehezen lendültünk bele a meccsbe, de az első negyedóra után sikerült stabilizálni a játékunkat – kezdte értékelését Tímár Krisztián vezetőedző. – Megszereztük a vezetést, onnantól pedig kézben tartottuk a meccset. Az igaz ugyan, hogy rengeteg beadást és szögletet kellett levédekeznünk, de nagyon jól teljesített a csapat ezen a fronton is. Jó volt látni, hogy azok a játékosok, akik helyettesítették a sérülteket, nagyon jó formát mutattak. Összességében a lelkesedéssel nagyon elégedett vagyok, egyedül talán a letámadásainkból hiányzott a megszokott erő, de így is úgy érzem, hogy teljesen megérdemelten nyertünk. 
A vezetőedző az egymás után aratott két győzelem dacára sem rugaszkodott el a célokat illetően. 
–Szeretnénk bennmaradni és továbbra is lépésről lépésre haladni. Óriási jelentősége lehet még ennek a győzelemnek, mert Kecskeméten nem sok csapat szokott nyerni. Fontos volt számunkra az is, hogy végre kapott gól nélkül zártunk. 

Már csakis a következő meccsre kell gondolnunk, ami újra egy rangadó lesz.

 Hazai pályán a Diósgyőr ellen is a három pont lesz a célunk - fogalmazott Tímár.

Ezen az úton tovább

Kecskeméten újra robbant a Kovácsréti-bomba, ezúttal azonban nem a balos süt el, ahogyan az szokott. A támadó a 27. percben gyengébbik lábával, jobbal lőtt óriási gólt közel 30 méterről. Kovácsréti Márknak ez már a negyedik találata volt a bajnokságban, amivel holtversenyben a második helyen áll a góllövőlistán. A 24 éves játékos bízik benne, hogy mind egyéni, mind csapatszinten állandósul a jó forma. 

–Nagyon nehéz volt az eleje, ez sajnos már szokásunk, hogy az első percekben beragadunk, ezen mindenképp javítanunk kell. Utána valamelyest kijöttünk a szorításból, egy szöglet utáni szituációból pedig gólt lőttem, de még fontosabb volt megszerezni a másodikat, hiszen utána már nyugodtabban tudtunk játszani. Nem ez volt a legszebb mérkőzés, de a legfontosabb számunkra a három pont megszerzése volt. Szeretnénk ezen az úton haladni és mind otthon, mind pedig idegenben fontos pontokat szerezni – fogalmazott Kovácsréti. 
Ami biztos, Nyíregyházán a következő napokban sem enyhül a fociláz. Szombaton, a bajnokság 9. fordulójában újra keleti rangadót rendeznek, a Diósgyőrt látja vendégül a Szpari az új Városi Stadionban.

Kattintson a Kecskemét elleni mérkőzés góljainak megtekintéséhez!

A bajnokság állása

1. Ferencváros    6    6    -    -    12-2    18
2. Puskás Akadémia    7    5    -    2    12-8    15
3. Paks    7    4    1    2    12    11-1    13
4. MTK    7    4    -    3    10-8    12
5. Diósgyőr        8    3    3    2    7-8    12
6. Újpest    8    3    2    3    12-7    11
7. Nyíregyháza Spartacus    8    3    1    4    13-16    10
8. Fehérvár    8    2    3    3    10-14    -4    9
9. Debrecen    7    2    1    4    11-12    7
10. Zalaegerszeg    7    2    1    4    9-11    7
11. Győr    7    1    2    4    5-10    5
12. Kecskemét    8    1    2    5    5-11    5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában